Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Elszámoltatás: nyomoz a rendőrség a haveri szállodáknak kiosztott milliárdok miatt, Mészáros Lőrinc hotelei is rengeteg ingyenpénzt kaptak

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásai ügyében, miután a Gazdasági és Energetikai Minisztérium feljelentést tett a mintegy 475,3 milliárd forintot érintő visszaélések miatt. A „Tisztítótűz művelet” néven futó eljárás célja, hogy elszámoltassák mindazokat, akik törvénytelenül férhettek hozzá a közpénzekhez. Kapitány István közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: a magyar emberek pénzével el kell számolni, és aki visszaélt a rá bízott forrásokkal, annak vállalnia kell a jogi felelősséget.

475 milliárdot osztottak szét 

A minisztérium még október 16-án közölte, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint közbeszerzési kartell gyanújával fordult a hatóságokhoz ismeretlen tettes ellen. A tárca átfogó vizsgálata során 2018 és 2026 közötti időszakban kötött 22 609 támogatási szerződést elemzett. Az eredmények rámutattak, hogy a teljes 475,3 milliárd forintos keretösszeg több mint felét pályázati rendszeren kívül osztották ki, ami súlyos kérdéseket vet fel a források elosztásának szakszerűségével és átláthatóságával kapcsolatban. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Egyedi döntések születtek 

A megállapítások szerint a források rendkívül egyenlőtlenül oszlottak meg a pályázók között: mindössze 108 – egyenként egymilliárd forint feletti – szerződés vitte el a teljes összeg 60,6 százalékát, vagyis 288,2 milliárd forintot. Emellett 1040 esetben született egyedi döntés, amellyel összesen 259,7 milliárd forinthoz jutottak a kedvezményezettek. A jelentés külön kiemelte, hogy 72, a korábbi kormányzathoz köthető szereplőhöz önmagában 127,3 milliárd forintnyi támogatás kapcsolódott.

MTÜ osztotta a támogatásokat 

A minisztériumi jelentés éles kritikával illette a bírálati szempontok átláthatatlanságát, és több projekt esetében felvetette a pályázati feltételek egyedi testreszabásának, valamint a kivitelezői verseny szándékos korlátozásának lehetőségét. Különösen aggályosnak találták, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által megbízott fizetett tanácsadók saját vállalkozásai is részesültek a milliárdos forrásokból.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

A vezérigazgató döntött a támogatásokról 

A döntéshozatali mechanizmus átláthatatlanságát jelzi, hogy az egyedi támogatások hátterét csak egy több mint két évig húzódó, jogerősen megnyert per után sikerült tisztázni 2022 májusában. Ekkor derült ki, hogy a döntéseket a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben nem egy független szakmai testület, hanem személyesen Guller Zoltán hozta meg. Az MTÜ azzal védekezett, hogy a szakmai, jogi és pénzügyi előkészítést a munkatársak végezték el a vezérigazgatói döntések előtt.

Mészáros szállodái is pénzt kaptak

Az októberi tárcajelentés konkrét példaként hivatkozott a Hunguest kilenc fejlesztésére megítélt, közel 12 milliárd forintos keretre, valamint a hévízi Le Primore szálloda csaknem 8 milliárdos támogatására. Utóbbit a minisztérium Tiborcz István érdekeltségeként írta le, azonban ezt a BDPST Group határozottan cáfolta, leszögezve, hogy sem a cégcsoport, sem a vállalkozó nem volt a hotel tulajdonosa. A hatósági feljelentés a Kisfaludy Program keretében megkötött valamennyi szerződés teljes körű ellenőrzését követeli. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a Hunguest szállodalánc egerszalói hotele – Forrás: saliris.hu

Exit mobile version