Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Erre számíts kedden, ha a Keletiből utaznál, Lázár Jánosnak még mindig nincs mondanivalója a MÁV katasztrófális hétfőjéről

Kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani lehet arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett – írja közleményében a MÁV. 

Befejezték a munkát 

A Keleti pályaudvar bevezető vágányain kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagy részét, Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok, a másik vágány várhatóan déltől lesz használható. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Elővárosi vonatok

Már az újszászi és a hatvani vonal elővárosi vonatai, a pécsi, kaposvári IC-k is a teljes útvonalon, a Keleti pályaudvarig közlekednek. A Keleti pályaudvar és Rákos között már nem indulnak pótlóbuszok, a H8-as héven, valamint a Kőbánya felső és Rákos állomás eléréséhez ajánlott BKK járatokon már nem érvényesek a vasúti jegyek.

Soproni és szombathelyi járatok 

A hegyeshalmi fővonal felől a vonatok már a Keleti pályaudvarra érkeznek, így a Hegyeshalomból 5:57-kor elindult távolsági személyvonat (9307) és a Kálmán Imre EuroNight (EN 463) is. A délelőtti órákban még a soproni és szombathelyi IC-k Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak. Az M2-es és M4-es metró teljes vonalán a vasúti jegyek délig érvényesek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elkerülte az ütközést 

Amint arról beszámoltunk, vasárnap esete kisiklott egy vonat a keleti pályaudvarnál. A MÁV vezérigazgatója szerint a kisiklott vonat után közvetlenül egy másik vonat haladt. Csak a mozdonyvezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia, ugyanis ő vészfékezett, így kerülte el az ütközést a kisiklott vonattal. 

A kisiklott vonat a Keletiben

Forrás: Facebook

Átvizsgálják a váltókat 

A MÁV vezetői szerint a balesetet egy eltörött váltó okozhatta, azt persze még nem tudják, hogy a vonat tört-e el, vagy korábban is hibás volt. Ezért a vasúttársaság az országban található összes váltót átvizsgálja. 

Hétfői káosz

Vasárnap estétől a Keleti pályaudvar nem fogadott és nem indított vonatokat, teljesen felborult a vonatközlekedés. Hétfőn, a Nyugati pályaudvarnál is pályahiba volt, így egy időre azon a vonalon is gondok voltak a közlekedéssel, valamint országosan csaknem 20 járat késett órákat, vagy el sem indult. A hétfői káoszról ebben a cikkünkben írtunk.

Lázár hallgat

A megszokott műszaki hibákon túl, nyáron különösen sok baj volt a MÁV-nál. Késések, síntörések, kimaradt járatok jellemezték a közlekedést. Az utasok személy szerint Lázár Jánost is okolják a kialakult helyzetért. Az interneten található bejegyzések szerint az utasok a miniszter lemondását követelik. Lázár János és a minisztériuma viszont hallgat, semmi hozzáfűznie nincs a kialakult kaotikus állapotokhoz.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Lázár János MÁV-os dolgozók körében

Exit mobile version