Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Értékes kódexeket lopott a Sándor-palotából a TEK egyik alkalmazottja, majd megpróbálta eladni

Értékes kódexet vitt haza a köztársasági elnök védelmére kirendelt egység egyik tagja a Sándor-palotából, amelynek biztosítása a Terrorelhárítási Központ feladata. A TEK munkatársa a köztársasági elnöki hivatalból eltulajdonított könyvritkaságot megpróbálta értékesíteni.

Nem nyilatkoznak 

A TEK sajtóosztálya a 24.hu kérdésére nem cáfolta az ügyet, annyit közöltek, hogy az ügyben a válaszadás nem a TEK feladata. Hasonló válaszlevél érkezett az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Az államfői hivatal sajtóirodája azt írta, hogy nincs tudomásuk ilyen esetről. A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint, folyamatban van a nyomozás az ügyben. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem is egy, hanem több nagy értékű könyv eltulajdonítása miatt vizsgálódik. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Sándor-palota

A Sándor-palota Budapest egyik legjelentősebb klasszicista épülete, a Budai Várnegyedben, a Szent György téren található. Az épületet a 19. század elején emelték, eredetileg gróf Sándor Vince megrendelésére, akiről a palota a nevét is kapta. Letisztult, arányos homlokzata jól illeszkedik a várnegyed történelmi környezetébe.

Az Orbán-kormány újíttatta fel 

A palota története során több funkciót is betöltött: volt főúri rezidencia, majd különböző kormányzati hivatalok székhelye. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, és hosszú ideig romos állapotban állt. Teljes körű helyreállítására az első Orbán-kormány idején került sor, amikor az épület visszanyerte eredeti, klasszicista megjelenését. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Köztársasági Elnöki Hivatala 

Orbán Viktor úgy tervezte, hogy 2002-től a Miniszterelnökség székhelye lesz, de végül nem a Fidesz nyerte a választást, így nem lett kormányzati hivatal. Ezután a mindenkori köztársasági elnök hivatala lett. Az épület nem látogatható, az őrségváltás azonban a turistalátványosságnak számít. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Sándor-palota

Exit mobile version