Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„És akkor jön mindenki, hogy jaj, maradj, ő pedig feláldozza magát” – keményen nekiment Alföldi Róbert Vidnyászky Attilának a Nemzeti Színházban történt baleset miatt

Alföldi Róbert szerint elfogadhatatlan, ami a Nemzeti Színházban történt a novemberi baleset körül. Megdöbbenve figyelte, hogy Vidnyánszky Attila nem mondott le és szerinte egy színjáték zajlott körülötte. A Nemzeti Színház egykori igazgatója szerint az is elfogadhatatlan, hogy a két sérült színész még nem kapott kártérítést.

Ki lett találva minden?

„Én ennyire naiv vagyok. Azt hittem, komolyan gondolja, hogy lemond. Nem hittem, hogy ez előre át lett gondolva, ki lett találva: lemond, és akkor jön mindenki, hogy jaj, maradj, utána ő közli, hogy nem tudnak nélkülem működni, feláldozom magam, visszajövök. Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces?” – mondta utódjáról a Nemzeti Színház egykori igazgatója. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Többlépcsős folyamata

Alföldi Róbert, a győmrői művelődési házban tartott előadásán azt is elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy egy díszlet színpadra kerülhessen, mint mondta, ez egy többlépcsős ellenőrzés. Első körben elfogadják a tervet, miután a rendező megmutatja a művészeti, műszaki és gazdasági vezetésnek, hogy mit szeretne csinálni.

Munkavédelmi felelős

Ezután megvitatják, hogy erre van-e pénz, idő, illetve műszakilag kivitelezhető-e. Ha ezt szakemberek is átnézik, elkezdik a gyártást. Amikor a díszlet elkészül, majd bekerül a színpadra, jön az átvétele. Ilyenkor a rendezőnek, műszaki vezetőnek, színpadmesternek és egy munkavédelmi felelősnek kell elfogadnia. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem írta alá senki?

Ha mindez megtörténik, alá kell írni egy dokumentumot, amelyen jogilag a legmagasabb rangú szereplő az igazgató, de gyakorlatilag a műszaki vezető, hiszen ő a szakember. Alföldi Róbert úgy tudja, ez a végső aláírás nem történt meg a Rómeó és Júlia díszletének esetében.

Együtt dolgozott a műszaki vezetővel

„Mi mindannyian, akik ott dolgoztunk, azt hittük, a műszaki vezetővel fogják elvitetni a balhét. Én ugyanezzel az emberrel dolgoztam együtt, akkor hiába mondtam neki, hogy márpedig így lesz a díszlet, ő azt mondta, oké, megteheted, te vagy az igazgató, de mi történik, ha leesik valaki. Arra azt feleltem, hogy jól van, akkor ne így legyen. Nálam ilyen súlyos baleset nem fordult volna elő, legfeljebb kisebb” – jelentette ki.

Nem kaptak kártérítést

A színész-rendező felháborítónak tarja, azt is, hogy a történtek után a két színész eddig egy fillért sem kapott. Azt is megemlítette, hogy szerinte elfogadhatatlan, hogy a 2 színész nem kapott még kártérítést, és Horváth Lajos Ottóval pedig a baleset után még nem is beszélt a Nemzeti Színház igazgatója.

El lesz felejtve?

„Bocsánat! Történt ott valós vizsgálat? Kezdjük azzal, hogy azonnal lebontották a díszletet, és azt hiszem, nem is történik majd semmi. El lesz felejtve, és ki tudja, ezek a szerencsétlen kollégák mennyi pénzt kapnak majd” – mondta felháborodottan Alföldi Róbert.

A díszletről zuhantak le

Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót november elején érte baleset, amely a színpad és kulisszák határán történt. A két művész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több, egyesek szerint négy métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy azóta sem tudtak visszatérni a színpadra. Közben kiderült, hogy Horváth Lajos Ottó keze olyan súlyosan sérült, hogy nem valószínű, hogy valaha mozgatni tudja.

Lemondott Vidnyánszky Attila

A baleset hatására Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház éléről, lemondását Csák János kultúráért is felelős miniszter azonban nem fogadta el. Közben több színházigazgató, nyílt levélben kérte meg Vidnyászky Attilát, hogy ne mondjon le az intézmény vezetéséről. Végül a miniszter sem fogadta el a lemondását, így továbbra is ő vezeti a Nemzeti Színházat.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vidnyánszky Attila, Alföldi Róbert – Forrás: BPK montázs

Exit mobile version