Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Fajtalankodás a gazdagréti óvodában: elmegyógyintézményben maradhat a pedagógiai asszisztens, aki a mosdóban molesztált egy kisgyermeket

Továbbra is letartóztatásban maradhat az a pedagógiai asszisztens, akit március elején rúgtak ki a Gazdagréti Szivárvány Óvodából, miután molesztált egy óvodást. A férfi, miután őrizetbe vették, megpróbált végezni magával a zárkában. 

Egy hét után szóltak a szülőknek

Gy. P. hat éve dolgozott az újbudai óvodában úgynevezett pedagógiai asszisztensként. Segített az óvodapedagógusok munkájában, a szervezési feladatokban, vigyázott a gyerekekre. Az egyik szülő, akinek kislánya abba a csoportba járt, ahol P. dolgozott, azt mondta, hogy az óvoda csak napokkal később értesítette a szülőket, aznap, amikor a férfit elvitték a rendőrök.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Összetört a bizalom

Holott, már egy héttel azelőtt kiderült, hogy mit művelt a pedagógiai asszisztens. Ő maga sosem vett észre semmi furcsát a férfi viselkedésében, ha ilyesmit látott volna, azonnal lép. „Sok a kérdés, a kétely, és összetört a bizalom” – mondta az eset után az édesanya.

Több óvodában is dolgozott

A férfi, legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett.  De miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe. Sajtóhírek szerint, a férfi édesanyja a 11. kerületi önkormányzat humánpolitikai osztályán dolgozik. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A mosdóban fajtalankodott

A pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Az eset után a 11. kerület polgármestere rendkívüli ülést hívott össze, és felfüggesztette az intézmény vezetőjét. 

Azonnal letartóztatták 

A BRFK 11. kerületi Rendőrkapitányság először nemi kényszerítéssel gyanúsította meg a férfit, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig azonnal elrendelte a letartóztatását. Később megállapították, hogy a tette súlyosabb bűncselekménynek minősül, így már nemi erőszak bűntettével gyanúsították meg a férfit. 

Meghosszabbították a letartóztatását 

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak most azt mondta, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró három hónappal hosszabbítsa meg a 12. életévét be nem töltött, az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett nemi erőszak bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: az újbudai Szivárvány Óvoda – Forrás: ujbuda.hu

Exit mobile version