Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Felelőtlen édesanya: a gyerekkel együtt az autó kulcsát is a napon álló autóban felejtette, tűzforró autóban versenyfutás kezdődött az idővel

Az édesanya nagyon felelőtlen volt. A kulcsot és a gyermekét is az autóban felejtette. A kocsi a tűző napon állt a szegedi parkolóban. Ez roppant veszélyes, mert ilyen melegben akár 70 Celsius-fokra is felforrósodhat az autó belső tere. Ez ájulással, majd halállal járhat. Korábban írtunk már olyan balesetről, amikor valaki az autóban hagyott gyermekét lényegében megfőzte a napon. Most szerencsére a tűzoltók időben érkeztek segíteni.

Sírt a gyermek

Az édesanya bennfelejtette a gyermekét a kocsiban. Az autónyitó kulcs is bent maradt, amikor kiszállt, az autó automatikusan bezáródott. Az anya kint maradt a napon álló, egyre melegebb kocsiban pedig ott sírt a gyermek. A tűzoltók jöttek segíteni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Két éves pici maradt az autóban

Szerdán a déli órákban maradt magára egy kétéves gyerek egy kocsiban Szegeden. Egy helyi asszony azt mondta, hogy tudomása szerint véletlenül hagyta ott a gyermeket a szülő – számolt be az esetről a Tények.

Figyelmetlen és felelőtlen anya

Az anyuka nagyon figyelmetlen és felelőtlen volt. Nem csak a gyerek, de a kulcs is bent maradt a lezárt autóban. Az édesanya ezért sehogy sem tudta kinyitni az ajtókat, így azonnal telefonált, a tűzoltóktól kérve segítséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Betörték az ablakot

„A tűzoltók percek alatt a helyszínre értek egy speciális baltával, betörték az egyik hátsó ablakot, kiszabadították a gyermeket, majd épségben átadták az édesanyának” – mondta Molnár Krisztina, a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője.

Otthagyták az autóban

Egy éve írtuk meg, hogy kis híján tragédia történt Révfülöpön: a tűzoltóknak kellett kimenekíteni azt a kisgyereket, akit a szülei hagytak az autóban. A szülők bevásárolni indultak, ám a gyereket a tűző napon álló autójukban hagyták. Az eset a révfülöpi bevásárlóközpont udvarán történt.

Véletlenül bezárta magát

A szülők a gyereknél hagyták a kocsikulcsot, azonban az véletlenül bezárta magát az autóba, és a szülei nem tudták kiszabadítani – számolt be róla közösségi oldalán a Veszprém vármegyei rendőrség. A helyi rendőrség szerint a kiérkező járőrök végül segítségül hívták a badacsonytomaji hivatásos tűzoltókat, akik az autó bal oldali szélvédőjét betörve ki tudták nyitni az ajtót. „Az ijedtségen kívül más baj nem történt” – írták.

Résnyire lehúzott ablak sem segít

A rendőrség figyelemfelhívó videót is készített arról, mennyire veszélyes a lezárt kocsiban hagyni a gyereket. Az utastér a napon percek alatt felforrósodik, még akkor is, ha az ablakot résnyire lehúzva hagyják.

A gyerek életébe kerülhet a felelőtlenség

A videóban 57 fokig forrósodik az autó utastere. Ez egy otthagyott kisgyermek életébe is kerülhet. Egy percre se hagyja ott gyermekét – ez a fő üzenet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Itt a rendőrség videója

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version