Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Felöltözni sem tudok egyedül” – pert indított a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina az építési vállalkozó ellen, Niki mai napig állandó ápolásra szorul

Tóth Nikolett és édesanyja 60, illetve 15 millió forint sérelemdíjat követelnek. De elindítottak egy kártérítési pert is, amelyben több száz millió forint a tét. A balerina 2022 nyarán szenvedett súlyos balesetet, amikor a Jókai és az Aradi utca sarkán egy épület homlokzata ráomlott. Egy színházi próbára tartott akkori barátjával, ekkor történt tragédia. Nikinek megsérült a gerince és a koponyája, egy ideig kómában volt, és azóta sem tud lábra állni. Jelenleg kerekesszékben él, de pár hónapja újra dolgozik balettmesterként.

Elindult a tárgyalás 

Péntek délelőtt kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken az a per, amelyet Tóth Nikolett, a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina indított a házfelújítást végző vállalkozó ellen. A balerina és édesanyja 60, illetve 15 millió forint sérelemdíjat követelnek. A biztosító már 43 millió forintot kifizetett, ezt az összeget levonják a 60 millióból, de ettől függetlenül ez marad a per tárgya. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kártérítési pert indítottak 

Tóth Nikolett ügyvédje, dr. Ikanov Gábor azt mondta, hogy „ez csak a kezdet”, ugyanis már elindították a kártérítési pert is, amelyben több száz millió forint a tét. A tárgyaláson elhangzott, hogy Nikolett és édesanyja szerint a baleset miatt megsérültek a balerina személyiségi jogai, például a munkához és a foglalkoztatáshoz való joga, valamint a testi és lelki épséghez való joga. 

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Állandó ápolásra szorul

A bíróságon az is kiderült, hogy Nikolett édesanyja lánya ápolása miatt elvesztette az állását. “Nekem folyamatosan segíteni kell, hat óránként katéterezni, a pelenkát kell cserélni, levetkőzni, felöltözni sem tudok egyedül. Ő van mellettem, ezért nem tud dolgozni” – magyarázta a lány, aki azt is elárulta, minden hétköznap jár gyógytornára és most a legfontosabb célja, hogy erősödjön és találjon egy hatékony kezelést a fájdalom ellen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A Jókai utcai házomlás

Megváltozott az élete 

Úgy gondolják, a baleset végleg megváltoztatta az életét, és elveszítette a lehetőséget, hogy olyan életet éljen, amit a képzettsége, a kora és a körülményei lehetővé tettek volna. A bíró hozzátette: mivel a biztosító kifizette a 43 millió forintot, ezzel elismerték a felelősséget – írja a Blikk. 

Jogos lehet a sérelemdíj

A kivitelező cég ügyvédje azt mondta,  nem kérdés, hogy Tóth Nikolett megsérült, hanem az, hogy kinek a felelősségi körébe tartozik az eset. Azt mondta: „A mi álláspontunk szerint a 90 oldalas beadvány 80 oldalnyi részét érdemben nem vitatjuk, hiszen a sérülés bekövetkezett, amivel az ő személyiségi jogai megsérültek, és ez alapján a sérelmi díj igénye jogos lehet.”

Rossz állapotban volt a ház 

„Amit viszont vitatunk és amiért most itt vagyunk, hogy mi vagyunk-e a megfelelő alperesek, mi vagyunk-e azok, akiktől ez követelhető.” Azt is elmondta, hogy a ház hogyan lett helyreállítva 1945 után, és az azóta eltelt évtizedekben milyen munkálatok voltak, arról nincs információjuk. Azt is közölte: „Nem történt a balesetet megelőzően veszélyes üzemi tevékenység, azaz azon a falszakaszon, amely ráomlott Tóth Nikire, 9-10 napja nem folytak munkálatok.”

Még mindig tart a nyomozás 

Tóth Nikolett korábban próbált peren kívül megegyezni a kivitelezővel és annak biztosítójával, de nem jártak sikerrel. Az ügyvédje szerint a másik fél hárította a felelősséget, és többek között a II. világháborút okolta a házomlásért. Ezért döntöttek úgy, hogy bíróság elé viszik az ügyet. A baleset után elindult a rendőrségi nyomozás is, de eddig nem került át az ügy az ügyészséghez.

A per felfüggesztését kérnék

Tóth Nikolett erről azt mondta: „Hivatalosan a rendőrségi nyomozás még mindig tart, legalábbis akárhányszor rákérdezünk, ezt a választ kapjuk. Pedig megvannak már a szakértői vélemények is, 45 oldalon keresztül le van írva minden.” A kivitelező cég jogi képviselője szeretné elérni, hogy a bíróság függessze fel a pert a büntetőeljárás végéig, a bíróság azonban ezt elutasította. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

KÁRTÉRÍTÉS

Önt vagy ismerősét baleset érte? Igényeljen kártérítést akár több évre visszamenőleg is!  Érje el a lehető legmagasabb összegű kártérítést szakembereink segítségével! Sikerdíjas rendszerben vállaljuk közlekedési, munkahelyi és egyéb balesetekben megsérült személyek képviseletét peres és peren kívüli eljárásokban. Email: balesetiugyvedek@gmail.com Tel: 06 70 515 7777 Jogos sérelemdíját behajtjuk a baleset okozójával vagy a biztosítóval szemben! Keressen fel minket és segítünk! www.kozutiserules.hu

Kiemelt kép: Tóth Nikolett – Forrás: TV2

Exit mobile version