Fogolykiváltó imát szervez a letartóztatásban lévő politikusok szabadulásáért a KDNP. Az eseményről Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője számolt be. Az ellenzéki pártok és Orbán Viktor szerint Hankó Balázs, Bús Balázs és Seszták Miklós politikai foglyok, a vád szerint a fideszes politikusokat korrupcióval gyanúsítják. A fogolykiváltó imára október 16-án, pénteken délután négy órától Budapesten, a Belvárosi Templom altemplomában kerül sor.
Közös imát szerveznek
Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy közös imát szerveznek a rabosított ellenzéki politikusok kiszabadulásáért. Mint a bejegyzésből kiderül, várnak mindenkit, aki újraegyesítené a letartóztatásban ülők családjait, és aki „a politikai okokból meghurcoltaknak igazságot követel.” A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiállnak a börtönben lévőkért
„Álljunk ki együtt Hankó Balázsért, Varga-Bajusz Veronikáért, Seszták Miklósért, Bús Balázsért és családjaikért. Álljunk ki együtt az igazságért, álljunk ki együtt az önkény ellen!” – írta Rétvári Bence, aki szerint a kezdeményezés célja, hogy a börtönben lévő politikustársaik és családjaik érezzék, nincsenek egyedül a nehéz időkben sem.
A Belvárosi Templomban tartják az eseményt
Az eseményre a Belvárosi Templomban kerül sor, ahol igazságot követelnek a politikai okokból meghurcoltaknak, és újraegyesítené a családjaikat. A KDNP-s politikus hangsúlyozta: a hit erőt, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt. „Senki sincs egyedül a megpróbáltatások idején! Kitartunk és összetartunk!” – zárta a gondolatait Rétvári.
A Budapestkörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Többszáz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
12 milliárd kenőpénz Sesztáknak?
Seszták Miklós, KDNP-s képviselőt szeptember 28-án vették őrizetbe, miután az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát. Ezután a bíróság 30 napra letartóztatta. A vád szerint az Orbán-kormány egykori minisztere közel 12 milliárd forint kenőpénzt fogadott el. Kapcsolódó cikk: Letartóztatták Seszták Miklóst, Kisvárda királyát: az Orbán-kormány volt minisztere a vád szerint 12 milliárd forint kenőpénzt fogadott el
Hankó 17 milliárdot osztott szét
Hankó Balázst, Seszták Miklóssal egy napon vették őrizetbe. Az NKA-botrány azután robbant ki, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) egyik munkatársa, Papp Gergő azzal kereste meg Molnár Áron színész-aktivistát, hogy tudomása van egy közel 17 milliárd forint összértékű NKA-s támogatáskifizetésről, amelynek sem a döntéseit, sem a döntéshozó testületét nem hozták nyilvánosságra. Az ügyről Molnár Áron április 23-án számolt be a nyilvánosságnak, és arról beszélt, hogy az NKA milliárdokat utalt ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Ennek hatására az NKA oldalára is felkerült egy lista, melyből tisztán látszott, hogy nagyon sok, Fideszhez közeli alkotó kapott az NKA bizonyos kiemelt kulturális keretéből kirívóan nagy összeget. A hírek megjelenése után Bús Balázs lemondott az NKA alelnöki pozíciójáról. Kapcsolódó cikk: Diplomataútlevelet és 32 milliós végkielégítést kapott az Orbán-kormánytól Bús Balázs, aki jelenleg a Csillag börtönben tölti előzetes letartóztatását
Két ügyben is gyanúsítják Bús Balázst
Bús Balázs, Óbuda egykori polgármestere és a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnöke, június végén került előzetes letartóztatásba, miután a NAV hűtlen kezeléssel gyanúsította meg az NKA 17 milliárd forintos pénzosztása kapcsán. Pár hét múlva kiderült, a fideszes politikus az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben is érintett. „A 3. kerületi önkormányzat által parkfenntartás és közterület-kezelés, valamint közétkeztetés tárgyban kötött megállapodásokra figyelemmel, a gyanúsítottak által átvett vesztegetési pénzekből 2011 és 2020 között Bús Balázs legkevesebb 150 millió forintot kapott” – írta a KNYF. Kapcsolódó cikk: Bús Balázs a Csillagbörtönből üzent: Politikai áldozatnak állítja be magát a 150 milliós korrupciós botrány fideszes gyanúsítottja – Magyar Péternek is volt ehhez egy-két szava
Kiemelt kép: Seszték Miklós, Hankó Balázs és Bús Balázs – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült
