Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Fontos változás: mától soron kívül kapnak oltást a kismamák is

A várandós anyákat az extra oltópontokon várják a soron kívüli oltásra. A kismamák a második vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első adag vakcinát, a másodikat pedig a szülés után.

Hamarabb oltják őket

A Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken fogadta el, hogy a kismamákat is előrébb hozták az oltási sorrendben, így az anyukák a háziorvosuk vagy a nőgyógyászaikon keresztül juthatnak el az első adag oltásig a második vagy a harmadik trimeszterük ideje alatt. A második oltást a szülést követően kapnák meg – írja a 24.hu.

Ők bármikor megkaphatják

A szoptató anyáknak lehetővé tették, hogy bármikor megkaphassák az első adag vakcinát, őt héttel később pedig már a másodikra is jogosultak lesznek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Extra oltópont

A kismamákat a háziorvosuk vagy a nőgyógyászuk utalja be az oltópontokra, de a Semmelweis Egyetem szombattól egy extra oltópontot is kialakít a számukra. Merkely Béla rektor utasítása szerint a várandós anyák soron kívül kapják meg az oltást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezzel oltanak

Merkely az egyetemnek nyilatkozva elmondta, hogy a kismamák a Pfizer és a Moderna készítményeivel már biztosan olthatók az anyák kérése és a kezelőorvos ajánlása alapján.

Ezért várnak a második oltással

Merkely, aki egyébként a négy hazai orvosegyetem professzoraiból álló Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a második oltást azért is halasztják, mert a második vakcina beadása után erősebben jelentkezhetnek az oltási reakciók.

Utasítás, hogy megkapják előbb

Merkely Béla rektor és dr. Szabó Attila, a Klinikai Központ elnöke arra utasította az egyetemi oltópontok vezetőit, hogy a mai naptól fogva az extra oltóponton fogadják a kismamákat és a szoptató anyákat, akiket soron kívül kell beoltaniuk.

Regisztrálni kell

Ahhoz, hogy a kismamák és a szoptató anyák is előbb hozzájuthassanak a vakcinához, regisztrálniuk kell a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Így áll a védekezés

A legfrissebb koronavírusszámok szerint a fertőzöttek száma világszinten elérte a 126 milliót, a halálos áldozatoké pedig a 2,77 millió főt. A diagnosztizált esetek közül összesen 126 066 989 embert tartanak számon, a járványban elhunytak 2 767 229-en, míg a vírusból felgyógyult 71 432 012 ember a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.

Amerikában nagyon rossz a helyzet

A koronavírus az összes országot megroppantja, de az Egyesült Államokat talán a leginkább, ugyanis ott 30 155 806 fertőzöttet diagnosztizáltak, a betegségben elhunytak száma elérte a 548 070-et.

Elhunyt egy hétgyermekes anya

A császármetszést követően lélegeztetőgépre került a borsodi Szentistvánon élő Kitti, azonban nem tudott tovább küzdeni a vírussal, és azelőtt elhunyt, hogy láthatta volna a hetedik gyermekét. Férje most egyedül maradt a hét kicsivel, a család megsegítésére gyűjtést szerveztek.

Császározni kellett

Hétgyermekes édesanya halt bele a koronavírusba csütörtökön, azonban a gyermekét a császármetszés miatt sikerült megmenteni. A lélegeztetőgépre kötött nő nem sokkal a szülést követően elhunyt, Szentistvánon élő férje most egyedül vigyáz a hét gyermekükre – írja a Bors.

Vallás segít a családnak

“A feleségem nem is láthatta Zentét” – mondta a lapnak elcsukló hangon az édesapa, Zsolt, aki most egyedül a gyerekeiből és a vallásukból tud csak meríteni. Elmondta, hogy családjuk már régóta az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tanai szerint élnek. A híveket a szervezet bonyolult neve miatt mormonoknak szokták hívni.

Segít a feldolgozásban

Az édesapa szerint a vallásuk sokat segít nekik abban, hogy feldolgozzák a tragédiát. Arról is beszélt, hogy náluk van egy összepecsételés nevű szertartás, amely során egy életre össze kötik őket, és ez a tudat segít nekik, mert úgy érzik, ők így tényleg örökké együtt vannak.

Várták a kis Zentét

Az apa elmondta, hogy Dávid az anya előző kapcsolatából született, de 3 éves korától már ő nevelte. “Ugyanolyan szeretettel várta a Zentét, mint a testvérei, Zsombor, Áron, Keve, Éva és Levente” – mondta.

Először az apa lett beteg

Zsolt a családi dráma kezdetét is felelevenítette, elmondta, hogy először nála jelentkeztek a koronavírus tünetei. Nem érezte jól magát, és az orvosa már anélkül kiírta táppénzre, hogy egyáltalán megvizsgálta volna. Kapott köhögéscsillapítót, de az nem használt.

Az anya is elkapta

Ezt követően Zsolt felesége is belázasodott, az édesanya prüszkölt, és néhány tünete egyre csak súlyosbodott. Terhessége miatt az egyik rosszulléte után szállították az egri kórházba, ahol a tesztelés után egyértelművé vált, hogy ő is elkapta a fertőzést. A nőt másnap vitték fel Budapestre, hogy hétfőn elvégezzék rajta a sikeres beavatkozást.

Hazavitte a kisfiát

A családapa ezen a héten szerdán vihette haza az újszülött Zentét, ugyanis akkor járt le a karanténja. Bízott felesége felépülésében, de csütörtökön borzalmas hírt közöltek vele a kórházból.

Egyedül maradt

“Szembesülnöm kellett a szomorú igazsággal, hogy életem szerelmét legyőzte a vírus” – mondta az apa, akinek mostantól egyedül kell gondoskodnia a hét gyermekükről.

Gyűjtést szerveztek

A tragédia hírére többen is gyűjtésbe kezdtek, hogy segítsenek a családnak. A gyűjtésből meg szeretnék oldani a temetést, illetve egy darabig fedezni szeretnék a gyerekek ellátását.

Kórház is segít

Zsolt elmondta, hogy az egri kórházzal is megállapodott, hogy fedezik Zente szükségletét. A családapa rendkívül hálás az anyagi támogatásért, már száraz élelmiszert és pénzt is felajánlottak nekik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Oltás – Forrás: MTI/Balázs Attila

Exit mobile version