Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Friss információk a Szputnyik V vakcinájáról: eddig tart a védettség a második dózis felvétele után

Szputnyik vakcina

Szputnyik vakcina

A jelenleg elérhető vakcinák kapcsán sorra jelennek meg az újabb és újabb információk: sokan a nyugati oltásokra esküsznek, míg mások a keletei oltóanyagokat részesítik előnyben. A hivatalos közlések szerint mindegyik vakcina hatékony, ám most a Szputnyik V kapcsán látott napvilágot, hogy talán ez lehet ami a leghosszabb ideig védettséget nyújt és ami a mutánsok is ellen is a leghatékonyabb.

3 milliárd ember számára elérhető

A Szputnyik V alkalmazását már 60 országban engedélyezték, köztük Magyarországon is, ami azt is jelenti, hogy így már 3 milliárd ember férhet hozzá az orosz oltóanyaghoz.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Szputnyik V összetétele

A Szputnyik összetétel, illetve hatásmechanizmus alapján vektorvakcina, ami azt jelenti, hogy a hatás szempontjából semleges – hordozó vírus (adenovírus) segítségével juttatja a szervezetbe a koronavírus egy jellegzetes géndarabkáját. Az adenovírus által szállított géndarabka a Szputnyik V oltásnál az új típusú koronavírus tüskefehérjének (spike (S) protein) az előállítási információit tartalmazza.

A tüskefehérje

A szervezetben az adenovírusba beépített gén információi alapján olyan tüskefehérje keletkezik, ami immunválaszt vált ki. Hangsúlyozandó, hogy a Szputnyik V oltóanyag semmilyen formában nem tartalmaz sem élő, sem elölt koronavírust, ami bárkit is megbetegíthetne, írja az EgészségKalauz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Két oltás, két különböző vektorvakcinával

A Szputnyik a vektor alapú vakcinák tekintetében is egyedinek számít, ugyanis ezt az oltást is kétszer kell beadni, ám a két alkalommal beadott oltás esetén a vivővírus eltérő. Vagyis: a Szputnyik V oltás I. adagja 26-os szerotípusú humán adenovírust tartalmaz vektorként, a II. adag pedig 5-ös szerotípusú humán adenovírust. Ezt a fajta, immunműködésre kedvezően ható innovációt 2021 tavaszán a németországi szakemberek is méltatták, és az orosz fejlesztők szerint részben erre vezethető vissza az, hogy a Szputnyik V alkalmazásával magas hatékonyságú védelem érhető el. FRISS! Újabb 124 áldozatot követelt itthon a covid – Ezt kérik most a 16-18 évesektől

Nagyon hatékony

A klinikai vizsgálati eredmények alapján a második oltás felvételét követően a vakcina hatékonysága meghaladja a 91 százalékot, ami azért is nagyon lényeges, mert korábban csak a Pfizer és a Moderna vakcinák esetében mutattak 90 százalék feletti értéket.

Valódi adatok

A valódi adatok tekintetében pedig még inkább úgy tűnik, hogy az orosz vakcina a leghatékonyabb a jelenleg használt covid elleni védőoltások körében, ugyanis 2021. április 19-én az Orosz Tudományos Akadémián a vakcinafejlesztők arról számoltak be, hogy 3,8 millió, Szputnyik V-vel kétszer vakcinált orosz lakos körében az oltóanyagnak köszönhetően 97,6 %-os Covid-19 megbetegedéssel szembeni védelem valósult meg.

A mutánsokkal szemben is véd

Az orosz vakcina magyarországi alkalmazási előírásában azt szerepel, hogy a védettség időtartama ismeretlen, ez gyakorlatilag az összes vakcina kapcsán elmondható, a Szputnyikot fejlesztő tudósok azonban úgy vélik, hogy a vakcina akár két éven át is védettséget biztosíthat. Tovább a szakemberek úgy vélik, hogy a Szputnyik nagyon hatékony a mutánsokkal szemben is. Moszkvában úgy nyilatkoztak, hogy a Szputnyik V két adagjával magas immunglobulin-szint érhető el, és a vakcina az indiai mutánssal szemben is hatékony lesz.

A két vakcina beadása közti idő

Annak kapcsán jelenleg is folynak a vizsgálatok, hogy a Szputnyik két dózisa között mennyi idő teljen el annak érdekében, hogy a hatékonyság növekedjen. Elképzelhető, hogy a jelenleg alkalmazott 21 napos határidőt kitolják három hónapra, ezzel a változtatással ugyanis tovább fokozható lehet a vakcina hatékonysága, illetve még hosszabb távú védelem biztosítható vele.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szputnyik V – Forrás: MTI/Balázs Attila

Exit mobile version