Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Fú b…meg” – így reagált VV Geri, amikor megtudta, hogy VV Reni gyermeket vár tőle, a baba az RTL műsorában fogant

VV Reni egy orvosi vizsgálat során vasárnap tudta meg, hogy gyermeket vár villatársától, Geritől. A ValóVilág12 játékosai közül a szerelmesek elsőként bújtak ágyba májusban, néhány hónap múlva pedig már szülőkké is válnak. Reni úgy döntött, folytatja a küzdelmet a főnyereményért, nem száll ki a játékból. VV Gerit teljesen lesokkolta, amikor megtudta, hogy apa lesz. 

Szerelembe estek

VV Reni és VV Geri között a műsorban alakult ki a szerelem, a kamerák előtt pedig olyan sokszor szerették egymást, hogy meg is fogant a baba. A lány gyanúját vérvizsgálat igazolta, vagyis VV Reni terhes. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Geri aggódott

A Való Világ 12. szériájából a napokban megtudtuk, hogy VV Geri nehezen emésztette meg, hogy szerelmének késik a menstruációja, és fel kell készülni egy lehetséges pozitív terhességi tesztre. Akkor ezt mondta: “Ugye tudod, hogy én mindenben mellett állok? Könyörgök csak, csak, csak… ne”

Reni szerint még van idejük 

A villalakók hétfői összefoglalóban sem volt felhőtlen a férfi öröme, akinek Reni – a vérvizsgálat után – elmondta, hogy valóban várandós. ” Ne akadj ki nagyon, mert van időnk átgondolni mindent! Igen, egy gyerek felneveléséhez valóban egy stabil párkapcsolat kell. Attól, hogy mi két hónapja itt vagyunk, még ez nem az….De ez akkor is egy élet!“- mondta a nő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gerit sokkolta a hír

“, én nem tudok erre mit mondani. Az a baj, hogy esküszöm nem tudok. Totális sokkban vagyok” – reagált Reni bejelentésére VV Geri. Reni és Geri ezt követően a többi játékosnak is elmondták, hogy gyermeket várnak. A villalakókat is sokkolta Reni terhessége. “Rohadtul nem álltok készen”mondta VV Kikidi. Erre pedig később Geri ezt mondta.

Gyereknek érzi magát 

“Tudod, olyan hihetetlen, hogy még én is csak egy gyerek vagyok, és ott van egy gyerek, aki viszont az enyém. Nem mondhatom azt 100 százalékban, hogy nem akarom” – mondta VV Geri. 

Orvosi felügyelet

A Villában 0-24 órás orvosi ügyelet érhető el a játékosok számára. A műsor készítői az egészségügyi teammel együtt kiemelt figyelmet fordítanak a várandós játékos egészségi állapotára, akinek bármikor lehetősége van egészségügyi és pszichológiai segítséget igénybe venni. A biztonságos szerelmi együttlét minden feltétele folyamatosan biztosított a játék teljes időtartama alatt a villalakók számára – közölte a csatorna. 

VV Reni

A Való Világ 12. évadát az RTL május elején indította. A 12 villalakó egyike VV Reni, aki most babát vár. A 22 éves lány bemutatkozójában azt mondta magáról, hogy hisz abban, hogy van szerelem első látásra. Szingliként költözött be a Villába, itt esett szerelembe VV Gerivel. A műsor előtt személyi időnként dolgozott. 

VV Geri

VV Geri, a baba édesapja, 21 éves, szombathelyi származású labdarugó. Bemutatkozójában azt mondta, nem hisz a szerelemben, nincs párkapcsolata és nem is szeretne.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép:

Exit mobile version