Több mint száz késszúrással végzett alkalmi ismerősével egy férfi a 18. kerületben. Két nappal később maga tett bejelentést a rendőrségen. Az esetről már korábban is beszámolt a rendőrség, most azonban közölték a részleteket.
Felhívta a rendőrséget
Egy fiatal férfi 2025. július 22-én 16 óra 30 perc körül telefonon tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy két nappal korábban 18. kerületi lakásában megkéselte alkalmi ismerősét. A kerületi járőrök a helyszínen elfogták a bejelentőt, a lakásban megtalálták a holttestet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Együtt ittak
A BRFK Életvédelmi Osztály emberölés bűntett miatt indított nyomozásának adatai szerint a 25 éves K. Patrik a lakótelepen ismerkedett össze későbbi áldozatával. Együtt ittak a fiatal Havanna utcai albérletében, ahol július 20-án hajnalban K. Patrik valamiért kést ragadott, és több mint száz szúrással és vágással megölte a 37 éves férfit.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem tett vallomást
Kihallgatásakor a gyanúsított nem tett vallomást, az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Az eljárást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatják. Azt is vizsgálják, hogy az elkövető az alkoholon kívül állt-e más bódító szer hatása alatt.
Havanna-lakótelep
A Havanna-lakótelep Budapest egyik legismertebb panelrengetege, amely a 18. kerületben található. Az 1970-es években épült lakótelep eredetileg a gyors urbanizáció igényeit volt hivatott kielégíteni, ám az évek során társadalmi és gazdasági problémák is megjelentek. A rendszerváltást követően a környék több tekintetben hanyatlásnak indult, és a közbiztonság is romlani kezdett. A magas munkanélküliség, a szociális problémák és a lakosság elöregedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a bűnözés különböző formái megjelentek a területen.
Sok a bűncselekmény a telepen
A Havanna lakótelepen elkövetett bűncselekmények jellege változatos: gyakoriak a kisebb vagyon elleni bűncselekmények, például betörések, autófeltörések vagy lopások, de időről időre komolyabb bűntettek – például kábítószer-kereskedelem vagy testi sértések – is előfordulnak. A 2000-es évek elején különösen nőtt a fiatalkorúak körében elkövetett szabálysértések és erőszakos cselekmények száma. A közterületek állapota, a világítás hiánya és a közösségi terek lepusztultsága mind elősegítették a bűnözés fennmaradását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
