Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Gyilkosság a Király utcában: élve gyújtotta fel ismerősét a zavarodott férfi, egy pszichiátrián találták meg az elkövetőt

Összeverte, majd felgyújtotta alkalmi ismerősét egy fiatal férfi egy 7. kerületi lakatlan lakásban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján. Az elkövetőt az egyik Pest megyei pszichiátrián találták meg. 

Összeégett holttest

Október 12-én délelőtt tűz keletkezett egy romos, lakatlan földszinti lakásban a Király utcában, az oltás során pedig egy összeégett, ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Gyilkosság miatt nyomoznak 

Habár a szemle alapján nem lehetett azonnal megállapítani, hogy bűncselekmény történt, az információgyűjtés után emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben rendeltek el nyomozást – írta a rendőrség.

Pszichiátriára került az elkövető 

Tájékoztatásuk szerint a feltételezett elkövetőt, egy 20 éves férfit egy Pest vármegyei kórház pszichiátriai osztályán találták meg, ahova zavart viselkedése miatt szállították be. A rendelkezésre álló adatok szerint a 44 éves áldozat nem ismerte gyilkosát, aznap éjjel találkoztak csak. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tett vallomást 

A lakatlan lakásba ketten mentek be hajnalban, de már csak a fiatalabb jött ki. A 20 éves F. Barna nem tett vallomást, amikor különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hallgatták ki, sőt, panasszal élt a gyanúsítással szemben annak ellenére, hogy az elhunyt néhány személyes tárgyát is megtalálták nála.

Elmegyógyintézménybe került 

Az igazságügyi boncolás azt állapította meg, hogy a sértettet bántalmazták, és még élt, amikor felgyújtották. A gyanúsítottat a kórházban őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását, amelyre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version