Gyilkosság áldozata lett egy nő a 23. kerületben, csütörtök délután. A helyszínen rengeteg rendőr jelent meg. Helyszíni információk szerint a nőt saját fia ölte meg.
Gyilkosság Soroksáron
Tragédia történt egy soroksári panelház egyik lakásában. A lakók a helyszínelés ideje alatt az utcára mentek. Az áldozat, egy hatvan év körüli nő sikoltásait többen is hallották. Véres ruhában, utolsó erejével az erkélyen még segítségért kiáltott, azt megvárni azonban már nem volt ideje. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Hátulról szúrta le
“Ismertem a Gyulát. Ő ölte meg a saját anyját. A fiú még 30 éves sincs” – mondta az egyik szomszéd. Egy másik nő, aki a meggyilkolt nő fölött lakik közvetlenül, sokkos állapotba került. Azt mondta a Borsnak, hogy még most is remeg az idegtől, szomszédasszonyát fia hátulról szúrta le.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ketten éltek a lakásban
Az idős nő és a fia kettesben éltek. A fiúnak nem nagyon voltak barátai. „Nagyon csendes emberek voltak, az anyuka már nyugdíjba ment. Nagyon szépen, kulturáltan éltek, mindig köszöntek, a fiú dolgozott. Pont fölöttük lakom. A fiú nagyon magányos volt”.
Elfogták a férfit
A rendőröktől azt mondták, hogy több bejelentést is kaptak arról, hogy egy férfi lakásuk erkélyén késsel hadonászik, bántalmaz egy idősebb nőt. Azonnal a helyszínre mentek, akkor azonban már késő volt. „A kiérkező rendőrök elfogtak egy 30 éves zavart férfit, akinek 67 éves édesanyját a közös lakásukban holtan találták”. A férfit elfogták, emberölés gyanúja miatt indult ellene eljárás. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
