BusExpo kiállítás hatodszor Budapest környékén! Április 25-én érdemes Zsámbékra menniük azoknak, akiket érdekelnek a buszok, ugyanis a városban az autóbuszos szakma képviselői mutatkoznak be a nagyközönségnek.
A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényre több mint 50 kiállítót és több mint 3000 látogatót várnak. A BusExpo kiállításon megtartják az XXIV. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát, ahol a hazai közlekedés és a hazai buszgyártás perspektíváit járják körül a meghívott szakemberek.
A rendezvényen kiemelten szerepel az utasbiztonság, a magyar buszgyártás jelene és jövője. A Drivingcamp Hungary kibővített területe lehetővé teszi, hogy még több új járművel, alkatrész-beszállítóval és szolgáltatóval, veterán buszokkal ismerkedhessenek meg az érdeklődők.
A kiállítók között szerepel egyebek mellett a Volvo, a MAN, a Scania, a Modulo, a Mercedes-Setra és a Credobus. Bemutatja termékeit az Alcoa, a Hankook, a Marso, az Asfinag, és a Continental is. A szakkiállításon a legkorszerűbb autóbuszokon túl nagy szerepet kapnak az innovatív technológiák, az IT-eszközök és a kenőanyagok is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!