Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Halálos baleset Újbudán: betonkeverőbe hajtott egy motoros

Halálos baleset történt Újbudán csütörtök délután. Motoros hajtott egy betonkeverőbe.

Eddig tisztázatlan körülmények között csütörtökön, nem sokkal délután kettő előtt egy teherautó és egy motoros ütközött Budapest 11. kerületében, a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződésénél.

A motoros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A baleset miatt a fenti kereszteződést lezárták, a rendőrök a gépjárműforgalmat a Fehérvári útról a Móricz Zsigmond körtér felé, illetve az Október huszonharmadika utca irányából érkezőket a Fehérvári útra terelik.

Szerdán két motoros ütközött

A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, hogy néhány óra különbséggel szerda este két motoros baleset is történt Budapest környékén. Zsámbékon egy személyautóval ütközött a motoros. Bicskén pedig egy kerékpárral. Az utóbbi haleset haláll végződött. Ebben a cikkünkben írtunk róla részletesen.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/Balesetinfo

Exit mobile version