Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Három hónappal a kegyelmi botrány után, újabb pedofil bűncselekmény történhetett a bicskei gyermekotthonban

Három hónappal a kegyelmi botrány után, májusban, újabb pedofil bűncselekmény gyanúja merült fel a bicskeigyermekotthonban. A Gulyáságyú Média birtokába jutott dokumentumok szerint 2024. május 7-én az intézmény egyik dolgozója molesztálta az otthon lakóját.

A portás molesztálta

Az ügyszámot is tartalmazó dokumentumok szerint a megalapozott gyanú alapján ezúttal egy tizenegy éves kislányt bántalmaztak. Az áldozat gyermekvédelmi gyámja élt bejelentéssel a Bicskei Rendőrkapitányság felé, ugyanis a gyermekotthon portása a bicskei intézményben 2024. május 7-én, az esti órákban megfogta a kiskorú lány fenekét és mellét. A lap azt írja, a büntetőügy tényét több, egymástól független forrása is megerősítette.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A rendőrség is nyomoz

A rendőrség eljárást folytat tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel nemi cselekmény végzésével vagy végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt. Az esemény egy hónapja történt, ám a „közérdeklődésre számot tartó ügyről” nem tájékoztatta a közvéleményt egyik szervezet sem.

Senki sem nyilatkozik

Az ügyben meg szerették volna szólítani az illetékeseket: kérdéseket küldtek a a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, annak felettes, illetve felügyeleti szervének, a Belügyminisztériumnak, valamint a Fejér (Vár)megyei Rendőr-főkapitányságnak is. De választ egyik szervezettől sem kaptak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kegyelmi botrány

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök 2023. április 27-én kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek 3 év 4 hónap börtönre, mert tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, mégsem tett semmit megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, a hamis vallomást a saját irodájában, a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel. Vagyis, az akkori köztársasági elnök kegyelmet adott egy olyan férfinak, aki leplezni akarta, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója leszo.atja magát az ott élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő fiúkkal.

K. endre falazott

A pedofil igazgató egyik áldozata nem tudta feldolgozni a történteket és 16 évesen öngyilkos lett. Novák kegyelmi döntését közfelháborodás követte, ezrek tüntettek a hivatala előtt és a lemondását követelték. Másnap Gundel Takács Gábor és Lackfi János, a köztársasági elnök Tanácsadói Testületének tagjai határolódtak el Novák Katalintól. majd Tomán Szabina és Szörényi Levente is Tanácsadói Testületből. A legendás zenész azt kérte a köztársasági elnöktől, hogy mondjon le.

Lemondott

Novák Katalin, 2024. február 10-én, Közel-keleti útját megszakítva, lemondott köztársasági elnöki hivataláról. Mindezek mellett Orbán Viktor bejelentette, hogy szigorú vizsgálatnak vetik alá a gyermekotthonokat: „Eddig azt gondoltuk, hogy Magyarországon egy szigorú gyermekvédelmi rendszer mellett élünk, gyermekeink biztonságban vannak. Kiderült, a pedofil ügyek kapcsán, hogy ez nincs így. Ha a szigor nem elég, jöjjön most a vasszigor” – mondta márciusban a miniszterelnök.

K. Endre újra felbukkant

Azóta K. Endre, újra megkereste az egyik áldozatot, akinek egy doboz cigit és 5 ezer forintot adott, majd arra kérte, hogy változtassa meg vallomását utólag és mondja el egy videóban, hogy K. Endre valójában ártatlanul lett elítélve. A beszélgetést az RTL rejtett kamerával rögzítette.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: bicskei gyermekotthon

Exit mobile version