Letartóztatták azt a ceglédi férfit, aki a gyanú szerint halálra éheztette veleszületett betegsége miatt önellátásra képtelen fiát. A férfi a hatóságok szerint a holttestet egy nejlonzsákba csomagolta, majd egy vízaknába rejtette, hogy eltitkolja a tragédiát. Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás.
Apja gondozása alatt volt
A szerencsétlenül járt fiú 2004-ben, veleszületett tartós betegséggel jött a világra. Sosem tudott gondoskodni saját magán, ezért korábban az édesanyjával élt Cegléden, ám miután a nő két agyvérzésen is átesett, az apa vállalta magára a fiú ellátását. A férfi a gondozásért havonta 60 ezer forint ápolási díjat is felvett a kormányhivataltól. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Éhen halt a fiú
A nyomozás adatai szerint a férfi pontosan látta és észlelte fia drasztikus, szélsőséges lesoványodását, ennek ellenére semmit sem tett a megfelelő táplálása érdekében, és teljesen elhanyagolta a gondozását. A teljesen legyengült fiú végül tavaly április közepén, az éhezés következtében kialakult kóros soványság és keringési elégtelenség miatt életét vesztette.
Elrejtette a holttestet
A gyanúsított ahelyett, hogy értesítette volna a hatóságokat vagy a mentőket, azért, hogy ne leplezzék le, fia holttestét egy nejlonzsákba csomagolta, és a ház udvarán található vízaknába rejtette el.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Letartóztatták a férfit
A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását, akivel szemben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. A bíróság letartóztatásról szóló döntését az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban fellebbezést nyújtott be ellene. A kényszerintézkedés azonnal végrehajtható, így a férfi rács mögött várja a büntetőeljárás folytatását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
