Site icon BudaPestkörnyéke.hu

HÉV-járatritkítás: Vitézy szerint semmi sincs megoldva azért, mert Lázár kirúgta a MÁV-HÉV vezérigazgatóját, nagy a baj a HÉV-szerelvényekkel

Levelet kaptunk magát a MÁV-HÉV alkalmazottjának mondó férfitől. Ebben az áll, hogy alkatrészhiány miatt kell leállítani több szerelvényt, ezért lesznek járatritkítások. Tegnap Lázár János menesztette a HÉV vezérigazgatóját, a sajtóhírek szerint azért, mert kiment egy levél a tervezett járatritkításokról. Vitézy szerint a nagyfőnök menesztésével semmi sincs megoldva, hiszen Lázár két éve leállította a HÉV-fejlesztések tendereit, tehát még pályázat sincs kiírva, ezért évekig biztosan nem lesznek új kocsik. Lázár minisztériuma eddig nem cáfolta a járatritkításról szóló terveket.

Alkatrészhiány

“Olvasójukként mint bennfentes írom levelem, reagálva a HÉV-járatritkításokkal kapcsolatos hírekre: A megjelent híreket ugyan részben cáfolták, de a helyzet ennél sokkal rosszabb. Nem csak a rossz állapotú szerelvények miatt kell számítani ritkításra, hanem az alkatrészhiány miatt is. E miatt van, hogy két szerelvényből csinálnak egyet és leállítanak amúgy jó állapotban lévő szerelvényeket, csak hogy alkatrészhez jussanak egy másik szerelvényből.” – írja olvasónk. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kirúgták a HÉV-vezérigazgatóját

A HÉV-járatok ritkításának kérdése tegnap odáig jutott, hogy a közlekedési miniszter, Lázár János felmentette a HÉV vezérigazgatóját, Nagy Gábort. A sajtóhírek szerint azért, mert kikerült egy tervezet a HÉV-járatok ritkításáról. A miniszter azóta ingerült posztban próbálta helyre tenni a dolgot. Így fogalmazott: 

Belvárosi libsik

“Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel kapcsolatban…Az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban! Minden más állítás nettó hazugság. Arról viszont döntött Orbán Viktor és kabinetje, hogy több száz milliárdból fejlesztjük a pályát és a járműparkot.” – írta Lázár János. A miniszter tehát nem cáfolta, hogy vannak, vagy voltak járatritkításról szóló tervek, mindössze annyit mondott, hogy erről nem született döntés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

További tervek: csepeli és csömöri HÉV

Magát bennfentesnek, a MÁV-HÉV Zrt-nél dolgozónak mondó olvasónk így folytatja a levelét: “Megvan a további tervi a ritkításokra. Várhatóan leállításra kerül a H9-es (csömöri) és a H7-es (csepeli) hévek. Előbbire azért kerül sor, mert az egy szárnyvonal mai egy pár ezres községet szolgál ki, így tudják majd buszokkal pótolni. A csepeli már problémásabb. Viszont a legrövidebb hév vonal és várhatóan itt forgalomcsökkenésre lehet számítani, ha a Gubacsi vasúti hídon leállítják a forgalmat a híd rossz állapota miatt. A 7-es hév pótlására a Csepelig közlekedő volán járatokat meghosszabbítják a Népligetig.” – írja az olvasónk.

Lázár elhibázta

A levélről tegnap megkérdeztük a minisztériumot, onnét a MÁV-hoz irányítottak minket, végül nem volt idejük megválaszolni, hiszen időközben kirúgták a HÉV nagyfőnökét. Vitézy Dávid a BudaPestkörnyéke.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy az alkatrészhiány nagyon fontos kérdés. “Magam is írtam róla többször, a MÁV válsága kapcsán is. Ez Lázár János teljesen elhibázott centralizációs lépéseinek a következménye.”

Nem értene egyet Vitézy

Vitézy portálunknak elmondta, a csepeli és a csömöri HÉV-ről nincs információja, de a csömöri ág leállításával szintén nem tudna egyetérteni. “A Gubacsi híd felújítása valóban nehezítheti a H7-es vonatainak fővizsgára vitelét, erre fel kell készülnie időben a MÁV-nak – de erről évek óta mindenki tud, hogy ez az időszak jönni fog” – fogalmazott megkeresésünkre Vitézy Dávid.

Túlzott politikai beavatkozás

„A túlzott politikai beavatkozás menedzsmentválságot idézett elő. Ugyan Lázár János kirúgta a HÉV-MÁV vezérét Lázár, de ettől a probléma nincs megoldva” – mondta Vitézy ma reggel a Klubrádióban. Mint fogalmazott: A MÁV-HÉV vezérigazgatójának azért kellett mennie, mert hivatalosan is megírta fővárosnak és a BKK-nak, hogy ritkítják decembertől a ráckecvei, gödöllői, és a csepeli HÉV-et. A járműhiány miatt akár 20 százalékos is lehet a járatritkítás mértéke csúcsidőben a tervek szerint.

Nyilvánosság nyomása

Vitézy Dávid azt mondja: azon lesz, hogy rávegyék Lázárt, hogy kalapálja össze az öreg HÉV-eket annyira, hogy azok forgalomképesek legyenek. Abban bízik, hogy a nyilvánosság nyomása és a hétfőre összehívott bizottsági ülés hatni fog, ahol reméli, hogy a frakciók egységesen kiállnak a járatritkítás ellen. Hozzátette: nyilván új HÉV-ek kellenének, de mivel tender sincs kiírva, legalább öt év mire új járművekről lehetne beszélni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Lázár János és Vitézy Dávid – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült

Exit mobile version