Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Holttestet találtak az Árpád híd közelében: a rendőrök egy idősebb nőt emeltek ki a vízből, aki vélhetően önszántából dobta el az életét

Rengeteg rendőr vonult ki a Duna a pesti oldalra, miután bejelentés érkezett hozzájuk, miszerint egy holttestet találtak a vízben. A testet az Árpád hídhoz közel, valószínűleg hajóval közlekedők találták meg véletlenül, akik azonnal hívták a rendőröket. 

Egy idős nőt emeltek ki 

A zsaruk azonnal a helyszínre siettek, és ki is emelték a holttestet. Egy idősebb nő volt az áldozat, akivel együtt még a táskáját is megtalálták. Bár egyelőre nem tudni, hogy az idős asszony mikor és pontosan hogyan került a Dunába, és jelen pillanatban vélhetően a személyazonossága sem ismert, a rendőrség az elsődleges vizsgálatok alapján nem gyanakszik idegenkezűségre. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rendőrség 

“Az esettel kapcsolatosan bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel” – közölte az esettel kapcsolatban a Metropollal a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Sajnos nem ez volt az egyetlen ilyen eset az elmúlt időszakban, két héten belül ez a második női holttest, amit a Dunában találtak. Június 22-én ugyanis a Pest vármegyei szakaszon, Érd környékén bukkantak rá egy nő holttestére a folyóban. 

Fulladás okozta a halálát 

A rendőrség abban az esetben is kizárta az idegenkezűséget, mint mondták: vélhetően fulladás okozta az asszony halálát.  A most megtalált holttest azonosítása vélhetően még folyamatban van, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hűsölni akart 

A Margitsziget déli részénél mászott a Dunába egy 18 éves fiatal férfi vasárnap, mert melege volt, és így akarta lehűteni magát. Azonban nem sokkal később elsodródott. Lisznyai Péter őrnagy elmondta, hogy a fiatal próbált visszaúszni, azonban az erős áramlás miatt nem tudott. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A rendőrök mentették ki 

Végül a parlament térségében szolgálatot teljesítő járőrök emelték ki a vízből. A férfi ekkor már kimerült állapotban volt. A mentők enyhébb fokú kihűléssel és apróbb horzsolásokkal látták el a helyszínen, majd a Honvédkórházba szállították. A fiatal képes volt kommunikálni, és azt mondta, hogy csak úszni szeretett volna.

Szabálysértést követett el 

A Duna sodrása a napokban nagyon erős volt, a hidak lábánál egyébként is különösen veszélyes a víz. Lisznyai Péter megjegyezte, hogy a szabad vizekben való fürdőzésről külön jogszabály rendelkezik, városok belterületén tilos a fürdőzés, ezért tiltott fürdőzés miatt szabálysértési eljárás indult a 18 éves férfi ellen. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version