Az elsők között számoltunk be arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy a budai agglomerációban, Pátyon emberi test maradványokat találtak egy boncmester házában. A rendőrség ellepte a környéket, még a szomszédokat sem engedték az utcára.

Egy környékbeli arról beszélt: „Mindig mondtam, hogy van azokban a fekete zsákokban valami, amiket hazahord”, egy másik környéken élő pedig azt mondta, hogy a férfi többször viccelt azzal, hogy halottakat hoz haza a furgonjával.

Csütörtökön kilenc év után kiderült az igazság, tényleg halottak testrészeit vitte haza az évekig Pátyon élő férfi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az udvarban több számozott vödröt találtak, a szomszédok szerint rendszeresen óriási tepsiket mosott. Ma már tudni vélik, hogy ezek hullaszállító lemezek voltak.

A rendőrség még nem adott ki részletes közleményt az ügyről, de a helyszínen arról beszéltek, hogy a hűtőszekrényben is emberi testrészeket találtak.

A férfi úgy bukott le, hogy eladta a furgonját és vasakat az udvarról. Az új vevő pedig felfedezte a testrészeket, majd szólt a rendőrségnek – erről írt a Facebookon az új vevő felesége.

Csütörtökön szinte megszállták a különleges nyomozócsoportok, helyszínelők, igazságügyi kórboncnokok a környéket, a szomszédok sem mehettek ki az utcára. Még másnap, pénteken is a rendőrség felügyelte a környéket.

Miért nem tűnt fel senkinek sem a kórházban?

Az eddigi információk szerint a férfi 60 év körüli boncmester az egyik budapesti kórházban dolgozik. Nagy kérdés, hogyan hordhatta ki éveken keresztül a testrészeket úgy a kórházból, hogy az senkinek sem tűnt fel.

Az elhalálozottakat szigorúan nyilvántartják, a testet azonosíttatni kell ismerőssel, hozzátartozóval, temetéskor gyakran felnyitják a koporsót, de még hamvasztás előtt is van egy utolsó azonosítás. Ezek alkalmával ki kellett volna derülni, hogy a halottnak hiányzik egy testrésze.

A BudaPestkörnylke.hu hírportálnak nyilatkozó orvosok szerint több lehetősége is volt arra, hogy kivigye a testrészeket a kórházból.

Az egyik kézenfekvő lehetőség, hogy tudományos célra fel lehet ajánlani holttesteket, nem kizárt, hogy ilyen elhunytakról van szó.

A másik lehetősége az lehetett, hogy olyan holttesteket, vagy testrészeiket vitt el, amelyekért nem jelentkezett senki. Vannak olyan egyedülállók, akiknek nincs hozzátartozója, vagy senki sem akarja eltemetni őket. Az ilyen halottakat az állam temeti el, viszont ezeket a holttesteket nem azonosítja senki. Az ő testrészeiket könnyebben ki lehet hozni a kórházból.

A szomszédok elmondása alapján tudjuk, hogy furgonnal és fekete zsákokban hordta haza este a maradványokat, így vélhetően a kórházban megvárta, míg elcsendesedik az intézmény és az éj leple alatt a furgonjába pakolta azokat. Most már csak az a kérdés, mit csinált otthon a testrészekkel.

Tény, hogy számozott vödröket és döbbenetes, de egy üstöt is találtak a boncmester házában. Hogy mit csinálhatott a férfi a pátyi horrorházban, arról ebben a cikkünkben írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon.

Fotók: A BudaPestkörnyéek.hu helyszíni felvételei