Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Hősnek tekintjük a hölgyet” – mondta Orbán Viktor a honvédségi gyakorlaton mindkét kezét elveszítő kormánytisztviselőről

Orbán Viktor hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülésének azonnali kérdések órájában beszélt először az újdörögdi balesetről, miután Gurmai Zita, az MSZP képviselője megszólította az ügy kapcsán. A miniszterelnök azt mondta, hősnek tekintik azt a kormánytisztviselőt, aki mindkét kezét elveszítette, miután egy gránát felrobbant a kezében. 

Kiképzés közben történt a baleset 

Amint arról beszámoltunk, súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén. Később kiderült, egy területet életveszélyes állapotban vittek a Honvédkórházba, egy másik sérültet pedig a veszprémi kórházba szállítottak. Szombaton a Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy az egyik sérült mindkét kezét elveszítette, életmentő műtéten esett át. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A kezében robbant fel a gránát

Somogyi Zoltán vezérőrnagy szombati tájékoztatóján közölte, hogy a pénteki, kormánytisztviselők számára rendezett önkéntes kiképzésen ketten sérültek. Az eseményt a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága szervezte, a Böszörményi Géza csapatgyakorlótér-parancsnokság kiképzőterén éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat alatt, a feladatot végrehajtó egyik kormánytisztviselő kezében felrobbant a gránát. 

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

A kezében robbant fel a gránát

„A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – mondta a vezérőrnagy. Emellett lágyrész- és arcsérüléseket is. Őt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, majd életmentő műtétet végeztek rajta. Jelenleg stabil az állapota.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy kiképző katona is megsérült 

A másik sérült a kiképző katona volt, aki szintén lágyrész-sérüléseket, valamint csonttörést szenvedett. Őt a helyszínen látták el, majd stabil állapotban a veszprémi kórházba szállították. A rendezvényt a Honvédelmi Minisztérium szervezte és Somogyi Zoltán elmondása szerint mindenki önkéntesen, saját felelősségére vett rajta részt. A „kiképzést magas szintű egészségügyi katonák biztosították”, ezért már a helyszínen megkezdték a sérültek ellátását. A mentőhelikopterben pedig egy több missziót is megjárt katonaorvos teljesített szolgálatot. 

Orbán Viktort kérdezték a balesetről 

Telex tudósítása szerint hétfőn a parlamentben, Orbán Viktor sajnálatát fejezte ki az áldozatok felé, illetve hangsúlyozta, hogy „szörnyű balesetről és súlyos emberi tragédiáról van szó”. A kormányfő kiemelte: „Hősnek tekintjük a hölgyet, aki elvesztette a két karját. Nemcsak most, hanem a jövőben is minden segítséget megadnak az érintetteknek”. 

Nagyra tartja az önkénteseket 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a baleset kiképzés közben történt. Elmondása szerint a kiképzések tíz éve ugyanezzel a tematikával és ütemezéssel zajlanak, és hosszú évek óta ez volt az első ilyen baleset. A miniszterelnök szerint minden jelentkezés eddig is önkéntes volt, és ez így is marad. Nagyra tartják azokat a kormánytisztviselőket, akik önként vállalják a kiképzést. Azt viszont aljas politikai visszaélésnek nevezte, ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja.

“Szégyellje magát”

Gurmai Zita erre reagálva azt mondta, az a minimum, hogy azonnali vizsgálat indul, és garantálják, hogy a jövőben nem tesznek ki civileket ekkora veszélynek. Szerinte itt az ideje, hogy a kormány vállalja a felelősséget a történtekért. Orbán erre azt válaszolta: „szégyellje magát”, majd ígéretet tett rá, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Orbán Viktor a Kőrőshegyi Lőtéren – Forrás: MTI/Koszicsek Szilárd

Exit mobile version