Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!” – az életéért küzd Mező Misi zenésztársa, Lala hetek óta lélegeztetőgépen van

Zenésztársukért aggódnak a Magna cum Laude tagjai, gyűjtést is szerveznek a súlyos állapotban, koronavírussal kórházban fekvő zenész kezelésére, felesége felhívása alapján.

Életveszélyben Magda Lajos

Felhívással jelentkezett közösségi oldalán a Magna Cum Laude. A zenészek barátjuk, kollégájuk történetét megosztva kérik az embereket, hogy aki teheti, támogassa Magda Lajost és párját, a zenész ugyanis jelenleg is életveszélyes állapotban van. 

Segítséget kér Mező Misi

„Talán néhányan a régi rajongók közül emlékezhettek rá. Magda Lala, Barátunk, Zenésztársunk, Testvérünk. Mi csak így nevezzük őt. Több alkalommal segítette zenekarunkat a koncertjeinken, tette még különlegesebbé Magnatofon című dalunkat felejthetetlen billentyűjátékával. Most rajtunk a sor! Nekünk kell segítenünk rajta….Imádkozzunk együtt Laláért, hogy mihamarabb lássuk magunk között!” – írja Facebook oldalán a Magna Cum Laude.

Feleségével együtt kapták el a koronavírust

Magda Lajos feleségének bejegyzéséből kiderült, hogy a zenésznek kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával kerültek két hete kórházba. Felesége, Natália is elkapta a koronavírust, őt is kórházban ápolták, de azóta hazaengedték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Magda Lajos és felesége Natália

Forrás: Facebook

Műtüdőn van

A zenészt azonban azonnal az intenzívre vitték.  Ekkor tüdejének 80 százaléka már gyulladásban volt. Két nap múlva lélegeztetőgépre tették, ám a következő napokban tovább romlott az állapota, végül a műtüdős kezelés mellett döntöttek az orvosok.

A teljes tüdejét érinti a gyulladás

Párja elmondása szerint Magda Lajos tüdejének jelenleg 100 százaléka érintett a gyulladásban, nem maradt rajta ép felület. „Még mindig nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van, mélyaltatásban, lélegeztetőgépen és műtüdős kezelésen tartják” – írja Natália Facebook oldalán.

Hosszú lesz a felépülés

„Amit tudhatunk, hogy a folyamat hosszú és időigényes. A további gyógyulásához, műtéthez, kezeléseihez, rehabilitációjához, amire számítunk és amire nem, minden máshoz, amit most az élet elénk állít, szeretnék gyűjtést szervezni”.

Anyagi segítséget kér a felesége

Majd így folytatja a bejegyzést Lala felesége: „A helyzet érzelmi részéről nem is szeretnék beszélni… bármit is írnék, nem fejezné ki azt, amit érzek. A család teljes összefogásban és támogatásban ott áll mellettünk. Amíg tudok, anyagilag is kitartok, de a tartalékaink végesek. Szerintem értitek a helyzetet…”

Itt lehet segíteni a családnak

Számlatulajdonos: Magda Lajos K&H Bank: HU56 1040 2623 8676 7175 8983 1002 Nemzetközi átutalás esetén: SWIFT / BIC : OKHBHUHB A közleménybe ezt kell beírni: “ Adomány ” különben adózási problémákat okozhat.

Kiemelt kép: Mező Misi – Forrás: Youtube.com

Exit mobile version