Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Íme néhány hasznos tanács az autóvezetéshez!

Az autóvezetés készsége nem csupán a közlekedési szabályok ismeretéből és a jármű kezelésének technikájából áll. Magába foglalja az empátiát, az előrelátást és a körültekintést is. 

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány alapvető tanácsot, amelyek segítenek abban, hogy biztonságosan és kényelmesen tudjunk közlekedni az utakon.

Legyél mindig előrelátó!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyünk körültekintőek vezetés során! Például a SofőrSuli 2008 Autósiskolánál is oktatják, hogy ne csak az autónk, hanem az előttünk és körülöttünk közlekedők viselkedését is figyeljük. Azáltal ugyanis, hogy megpróbálunk legalább 10-15 másodpercig előrenézni, időben fel tudjuk ismerni a lehetséges veszélyhelyzeteket. 

Tegyük fel mondjuk, hogy két kocsi közül kilép valaki a holtterünkbe, vagy szabálytalan irányból érkezik egy másik jármű! Azt nem árt tudni, hogy az agyunk nem szeret számolni a nem behatárolható valószínűségű eseményekkel. Ennek következtében ha nem figyelünk kellőképpen, akkor nagyobb baj is történet. Nem véletlenül kötelező a szükséges óraszám levezetése!

Ha autóba ülsz, akkor legyél vezetésre alkalmas!

A fizikai fáradtság és az érzelmileg kérdéses állapot nagyban befolyásolja a vezetést, az alkoholról és bizonyos gyógyszerekről nem is beszélve! Ezért is fontos, hogy ha nem érezzünk magunkat készen arra, hogy autóba üljünk, akkor inkább találjunk egy másik alternatívát! 

Kérhetünk például sofőrszolgálatot, ami ugyan nem két fillér, de biztonságosabb, mint így elindulni.

Gyakorold a türelmet és az empátiát!

Tudjuk, hogy nehéz türelmesnek maradni, ha valaki hibázik, vagy forgalmi dugó van, de az sehová sem vezet, ha minden miatt folyamatosan idegeskedünk. Ezért is a következő tanácsunk, hogy gyakorolni kell a türelmet és az empátiát a többi sofőr és a gyalogosok irányába.

Ne bízd az automata vezetést segítő rendszerekre a vezetést!

Bár jó dolog tud lenni egy automata vezetést segítő rendszer, de soha nem tudhatjuk, hogy mikor hibásodik meg. Ezért is fontos a tudatos használat, és azoknak a határértékeknek a feltérképezése, amelyek mentén közbelép a rendszer.

Egyéb tanácsok kezdő vezetőknek

Ne féljünk kérdezni és tanulni azoktól, akik már sok éve vezetnek! Tapasztalatuk és tanácsaik hasznosak lehetnek a mindennapi közlekedés során. Ha lehetséges, gyakoroljunk éjszaka is, hogy megszokjuk az rövidebb látótávolságot és a rosszabb fényviszonyokat! Sokkal magabiztosabbak leszünk így a forgalomban.

Az autóvezetés egy felelősségteljes és komplex tevékenység, amely során a fenti tanácsok betartása növeli a közlekedési biztonságot, illetve csökkenti a balesetek kockázatát. Legyünk mindig figyelmesek és elővigyázatosak az utakon, és tanuljunk az egyéni tapasztalatokból is, hogy mindig felkészülten indulhassunk el!

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a soforsuli.hu oldalt működtető cég.

Exit mobile version