Kihirdették az új, Dunakeszitől északra építendő Duna-híd tervezőit. Az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., illetve a Roden Mérnöki Iroda Kft. készítheti el a hídhoz kapcsolódó dokumentumokat. Több hídvariáns készülhet.

Legalább 600 méter

Minderről a dunakesziposzt.hu számolt be az oldalán, mint írják az áprilisban megjelent pályázat nyerteseinek legalább 600 méter híddal kell számolniuk. Vagyis ekkorát kell tervezniük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Paramétereknek megfelelő

Magyar Építők azt írja mindezek kapcsán, hogy a Duna főágán – ez a Vác térségben futó baloldali ág – várhatóan, az átkelés helyétől függően, minimum 600 méter szerkezeti hosszúságú és a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres nyílásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges. Emellett vizsgálandó a Tahi kisági kapcsolat a 11-es főútig.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Összeköt

Az elképzelések szerint a híd összekötné a Szentendrei-szigeten keresztül az M2-es autóút sződligeti csomópontját, a 11-es főúttal.

16 km

A szakasz tervezett hossza körülbelül 16 kilométernyi új, egybefüggő út a szükséges körforgalom és/vagy útcsatlakozás kialakításának vizsgálatával, alternatívák feltárásával a Szentendrei-Dunaág keresztezésére is.

Fontos

“Az optimális forgalmi hálózati szerep, az érzékeny környezeti körülmények és a kerékpárúti hálózatba kötés szem előtt tartása” egyaránt fontos szempont a tervezés során.

Egy másik Duna-híd miatt forgalomkorlátozás lesz

Folytatódik az új hídsaruk beépítése a Deák Ferenc (hárosi) Duna-híd M1-es autópálya felé vezető bal pályáján, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap délután – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.

Tervezett ütem

Az M0-ás autópálya hídján a tervezett ütemben haladnak az új hídsaruk beépítésével – írták. A munkálatok biztonságos elvégzése érdekében vasárnap 14-16 óra között rövid idejű forgalomterelést alakítanak ki, ez alatt az M1 irányába egy, az M5 felé két forgalmi sávot használhatnak majd a közlekedők.

Forgalomterelés

A NIF Zrt. közleménye szerint az ezután következő rövid idejű forgalomterelésre október 24-én, vasárnap 8-10 óra között lehet számítani. Az alkalmankénti forgalomterelések közötti időszakban a Deák Ferenc-híd a szeptember eleje óta megszokott forgalmi rendnek megfelelően használható – tették hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Címlapkép: Látványterv – Forrás: vaci-naplo.hu