Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Itt vannak az első kutatási eredmények: a tinédzsereknél is 96 százalékos a Moderna vakcinája

Nagy hírt jelentett be a Moderna gyártója, ugyanis az első klinikai kísérletek szerint az oltóanyag a 12-17 éves korosztályban is 96 százalékos hatékonysággal működik. A magyar kormány ehhez képest jóval kevesebb Modernát rendelt, mivelhogy az drágább, mint a Pfizer.

Jók az eredmények

A Moderna is nyilvánosságra hozta az első adatait a serdülők körében elvégzett kutatásokból. Az Amerikában elvégzett kísérlet szerint az oltás hatékonysága 96 százalékos a tinédzserek körében, és eddig semmilyen biztonsági probléma nem merült fel az oltásuknál – írja a Blikk az Infostart alapján.

Több ezren vettek részt

A Moderna kutatásában összesen 3 235 fő vett részt, és a páciensek kétharmada kapta meg az oltást, a többiek placebót kaptak. Az eredmények alapján a vakcina 96 százalékos a körükben, és valamennyien jól tolerálták a vakcináztatást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Enyhe, közepes mellékhatások

A kísérletben részt vevő fiatalok komolyabb mellékhatásokat nem tapasztaltak, ugyanakkor többeknél jelentkezett enyhe vagy közepes erősségű fejfájás, izomfájdalom, fáradtság vagy esetleg hidegrázás. Egyébként ezek a tünetek egyeznek a felnőttek esetében már korábban tapasztalt mellékhatásokkal.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Már tárgyalnak

A sikeres kísérleten felindulva a Moderna gyártója már kezdeményezte is a tárgyalásokat az oltóanyag 12 év felettiek számára való engedélyeztetéséről. Jelenleg csak a 18 év felettiek kaphatják meg ezt a vakcinát.

Kevesebb Modernát igényelt a kormány

A legfrissebb kutatási eredmények fényében igencsak meglepő, hogy a kormány február végéig 3,5 millió Moderna vakcinát köthetett volna le, azonban csak 1,7 milliót rendeltek. Ezt a döntést azzal magyarázták, hogy a Moderna drágább, mint a Pfizer.

100 százalékos a Pfizer

Mindeközben a Pfizer már megkezdte az oltásának engedélyeztetését a 12 év felettiek számára Európában és Amerikában is. Kanadában a világos elsőként engedélyezték a kamaszok beoltatását a Pfizerrel, akik körében az oltóanyag 100 százalékos hatékonyságúnak bizonyult.

1,8 milliárd adag Pfizer-vakcináról írtak alá szerződést

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy Twitter-üzenetben árulta el szombaton, hogy az Európai Bizottság 1,8 milliárd adag Pfizer/BioNTech vállalatok által gyártott oltóanyag beszerzéséről írt alá 2023-ig szerződést – írja a 24.hu.

Először 900 millió vakcina érkezik

Ursula von der Leyen azt is közölte, hogy a szerződés értelmében 900 millió adag koronavírus elleni vakcinát kell leszállítania a cégnek, további 900 millió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével.

Várhatók még szerződések

A megállapodás a Pfizer/BioNTech 2022-ben és 2023-ban újabb, harmadik szállítását is előírja. Az Európai Bizottság a jövőben más gyógyszergyártókkal is tervez további szerződéseket kötni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Oltás – Forrás: MTI/Balázs Attila

Exit mobile version