Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Itt vannak Karácsony és Vitézy feltételei, ha ezek teljesülnek nem tekintik választási csalásnak a szavazatok újraszámlálását

Ahogy azt az elsők között megírtuk, a Kúria vasárnap délután hozta nyilvánosságra végzését, amely kimondja, hogy elrendelik a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazat átvizsgálását, valamint újraszámlálását. Ezután újra beindult a nyilatkozatharc, Karácsony és Vitézy is feltételekhez szabta az újraszámlálás elismerését.

Fideszes kerületekben lett a legtöbb új Vitézy-szavazat

Karácsony szerint „az érvénytelen főpolgármesteri szavazatok újraszámolásánál a fideszes kerületekben lett a legtöbb plusz Vitézy-szavazat”. Karácsony szerint a júniusi újraszámolásnál minden garancia hiányzott. Ez összefügg azzal, hogy a szavazócédulák kötegelése nem volt megfelelő, hogy a szavazólapok szállítását nem ellenőrizték, hogy a szavazóurnákat az ellenzéki delegáltak nélkül nyitották fel – mondta a főpolgármester. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Karácsony 4 feltétele

Hétfő délután sajtótájékoztatót tartott a főpolgármeste, aki négy garanciális elemről beszélt. Ha ezek nem teljesülnek, akkor Karácsony Gergely az újraszámlálást választási csalási kísérletnek fogja minősíteni. Ezek Karácsony Gergely feltételei: Az első, hogy a szavazólapokat, urnákat ne vigyék sehova és a delegáltak nélkül ne bontsák ezeket fel. A második: az urnák és szavazólapok felbontásánál jelen kell leni ellenzéki delegáltaknak. Harmadik: teljes körű nyilvánosság, a sajtó jelenléte, és alapos dokumentálás. Negyedik feltétel: plusz megfigyelők delegálására legyen lehetőség.

Vitézy 3 feltétele

Vitézy Dávid is feltételekhez kötötte az eredmény elfogadását, az ő három feltétele a következő: A lezárt urnák felnyitása csak a kellő garanciális elemek mellett történhet: az NVB delegáltak, a sajtó és a három, a szavazólapokon választható főpolgármester-jelölt (Grundtner András, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid) által delegált megfigyelők jelenlétében. A második feltétel: Minden kerületben meg kell arról, hogy kellő biztonsággal kizárható-e, hogy a szavazólapokhoz bárki hozzáférhetett a kerületi polgármesteri hivatalok épületeiben, ahol eddig őrizték azokat. A harmadik feltétel: Az újraszámlálások során végig, minden kerületben biztosítani kell a lehető legszélesebb nyilvánosságot, a megfigyelők esetleges észrevételei és panaszai azonnal jegyzőkönyvezve legyenek az NVB számára.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elrendelték a szavazatokat

A két ellenfél kérései tehát hasonlóak. Nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt a Nemzeti Választási Bizottság eldöntötte a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásának menetrendjét. Erre a következő három napban, keddtől csütörtökig a kerületi polgármesteri hivatalokban kerül sor. 

Garanciális feltéltelek

Az urnák felnyitásától az újraszámlálás befejeztéig az NVB delegáltak, a sajtó képviselői, valamint a főpolgármester-jelöltek és az EBESZ megfigyelői is jelen lehetnek. Ezáltal mind a Karácsony Gergely által, mind Vitézy Dávid által megfogalmazott garanciális feltételek teljesülnek.

Mindenki megszavazta

Jó hír, hogy mind a Vitézyt támogató LMP, mind a Karácsonyt támogató DK, MSZP és Momentum által delegált Nemzeti Választási Bizottsági tagok is megszavazták a lebonyolítás rendjéről szóló választási bizottsági határozatot. 

41 szavazat

A döntés értelmében mindhárom főpolgármester-jelölt delegálhat megfigyelőt a párhuzamosan zajló újraszámlálásokra az összes kerületbe, akik a teljes folyamatot nyomon követhetik. Ezzel a lehetőséggel várhatóan minden kerületben élni fog Karácsony Gergely és Vitézy Dávid. Most már csak az a kérdés, mi történik, ha az újraszámlálás után Vitézy Dávid vezet esetleg 41 szavazattal, úgy mint most Karácsony Gergely. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Vitézy Dávid – A fotó illusztráció, Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült

Exit mobile version