Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Jó tanárokat már tényleg csak lasszóval lehet fogni?

Számtalan szakma hatalmas átka az elöregedés, illetve a felhígulás, és ez alól a tanári hivatás sem kivétel. Sajnos egyáltalán nem az elvárt ütemben érkezik az utánpótlás, ugyanis sokkal kevesebben jelentkeznek a tanárképző szakokra, mint akár csak néhány éve. 

Ezzel együtt pedig a tanárképzés minőségének a fénye is eléggé megkopott, így még az, aki esetlegesen el is végzi ezt a valaha jobban megbecsült szakmát, annak is számtalan nehézségre kell majd felkészülnie.

Mert úgy, ahogy az idők változnak, úgy változnak a tanárokat érintő kihívások is. Ám azok, akik igazán erre a pályára valók, megtalálják a megoldást mindenre, így azért nem kell aggódni, hogy gyermekeink kiváló pedagógusok nélkül maradnának. 

Bár a weblink, ami a nyiregyhazaallas.hu oldalára vezet, számos üresedést listáz, azért úgy tűnik, arrafelé egész jó a helyzet a tanári kapacitást illetően.

Milyen nehézségekkel kell tanárként szembenézni?

Mutatjuk is, hogy milyen kihívások várnak arra, aki a mai Magyarországon tanítani szeretne:

Amint látszik, bőven akad megugrani való feladat, és ha sikerül ezt ráncba szedni, akkor a diákok tekintete háláról fog tanúskodni.

Az oktatást mindig átszövi a politika

Tagadhatatlan, hogy – országtól függetlenül – mindenhol átitatja a politika az oktatást, vagy legalábbis erős kapcsolat van a kettő között.

Köszönhető többek között ez annak, hogy mindig az adott kormány határozza meg azt, hogy mit és mikor kell tanítani, milyen keretek között kell számot adni a tudásról, illetve ők alakítják ki az iskolarendszert is.

Semmi se szegje kedvünket!

A fentebb felsorolt gondok természetesen validak és valósak, és igencsak sok problémát tudnak előidézni. Ugyanakkor az, aki valóban a pedagógusi pályát tartja a saját hivatásának, kitartóan fogja folytatni a munkáját, és mindig megtalálja a megoldást az éppen aktuális problémára.

Talán ha nem az állami, hanem a magánszférában helyezkedünk el, akkor kevesebb értelmetlen vagy épp kedvezőtlen intézkedést kell elviselnünk, így mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy mi a tűréshatárunk, mi az, amit még be tudunk fogadni, amivel meg tudunk békélni.

A magánintézmények önálló hatáskörben történő szabályozása nagyban hasonlít egy multi vagy egy kisebb, akár családi vállalkozás által teremtett világra, míg az állami intézmények uniformitása és merevsége a hivatalokéhoz hasonlít. 

Az, hogy számunkra melyik világ az elfogadhatóbb, rajtunk múlik, ha azonban tanítani szeretnénk, akkor valamelyikkel mindenképpen ki kell, hogy egyezzünk!


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a nyiregyhazaallas.hu oldalt működtető cég.

Exit mobile version