Közös sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester és öt ellenzéki politikus a miniszterelnök hivatalánál a Várban. Egy nagyméretű pótdíjelismervényt próbáltak kézbesíteni Orbán Viktornak, mivel „a kormány bliccel”, nem utalja a fővárosnak a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának rá eső, 12 milliárdos forintos részét. A fővárosi Fidesz így reagált az eseményre: Karácsony bármit megtesz, hogy ne a Városháza-ügytől zengjen a sajtó.

Utazók, város, kormány

A főpolgármester elmondta, hogy az általános európai finanszírozási gyakorlat szerint a közösségi közlekedési cégek működési költségeit egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban állja a kormány, az adott nagyváros és az utazóközönség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szűkmarkú az állam

„Az európai nagyvárosok túlnyomó többségében állam a közösségi közlekedés egyharmad részét finanszírozza, a magyar állam azonban egy igen szűrmarkú állam, az általuk fizetett hozzájárulás a teljes költségvetés mindössze 7%-át teszi ki. 2021-ben a Fővárosi Önkormányzat körülbelül 120 milliárd forintot fordít a közösségi közlekedés működtetésére és fejlesztésére.” – írja a főpolgármester a közösségi-oldalán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még szerződést sem küldtek

Karácsony Gergely, így folytatja: „Orbán Viktor 2019-ben, azt önkormányzati választás után azt ígérte, hogy a főváros új vezetése ugyanarra az együttműködésre számíthat, mint az előző, fideszes városvezetés. Ehhez képest az elmúlt tíz évben, Tarlós István főpolgármestersége alatt soha nem volt arra példa, hogy a megadott határidőig a kormány nem csak hogy a pénzt nem utalta át, de még a támogatási szerződés tervezetét sem küldte meg a Fővárosi Önkormányzat számára. Az Orbán-kormány még azokat a törvényeket sem tartja be, amelyeket ők maguk hoztak.” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A kormány bünteti Budapestet

A főpolgármester hozzáteszi: „A kormány azért bünteti a budapestieket, mert 2019-ben a kormány jelöltje ellenében új vezetést választottak a Főváros élére. Elvonták a gépjárműadót, négyszeresére emelték a szolidaritási hozzájárulást, elvontak 80 milliárd forint iparűzési adót, értelmetlen víziközműadóval igyekeznek tönkretenni az ivóvízellátást, pazarló állami kukaholdinggal a szemétszállítást, akadályozzák a járműbeszerzést a kedvezményes hitelfelvételek blokkolásával, most pedig éppen a közösségi közlekedést akarják ellehetetleníteni. Azt a kormányt, amely ellenségnek tekinti a nemzet fővárosát, jövő áprilisban a választók fogják megbüntetni.” – írja Karácsony Gergely.

Karácsony Gergely aláírása

Az esemény után közleményt adott ki Palkovics László miniszter, aki szerint már csak Karácsony aláírása hiányzik ahhoz, hogy a BKV megkapja a 12 milliárdot az államtól. A főpolgármester erre azt reagálta: Palkovics hazudik, nincs dokumentum se, amit alá lehetne írni.

Bliccel a kormány

Karácsony leszögezte, hogy a főváros nem tudja összekaparni a hiányzó 12 milliárdot, ezért követelik, hogy a kormány adja oda ezt a pénzt. Addig amíg nem történik meg, a BKK járatain be fogják mondani, hogy a kormány bliccel, és ha még mindig nem jön a pénz, a főpolgármester nem tartja kizártnak, hogy korlátozzák a közösségi közlekedést valamilyen módon.

Rossz helyre ment

Az akciót követően Palkovics minisztériumából azt írták reagált: „Karácsony Gergely rossz helyre ment, jutalékot a Városházán osztanak. A kormány azonnal kifizeti a 12 milliárd forintot, amint a főváros aláírja az agglomerációs együttműködési megállapodásokat”. Azt nem részletezték a közleményben, hogy mi köze az agglomerációs együttműködési megállapodásoknak az éves tömegközlekedési támogatáshoz.​

Üres fenyegetés

A budapesti Fidesz közösségi oldalán így fogalmaznak: „Üres fenyegetés a közösségi közlekedés leállítása – Karácsony bármit megtesz, hogy ne a Városháza-ügytől zengjen a sajtó.”

Bérprémium

A kormánypárt fővárosi szervezete azt is írja, hogy a BKV-ban nincs túl nagy pánik a pénzügyi helyzetet illetően. „Épp tegnap küldtek körlevelet a dolgozóknak, hogy a január 1. és október 31. között ledolgozott órák után bérprémiumot fizetnek, ami átlagosan 120.000 Ft/fő kifizetést jelent, de a megállapodás alapján kifizetik az ajándékutalványokat is az arra jogosult dolgozóknak, és a Budapest pótlék második részletét is ki tudják fizetni.” – teszik hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: