Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Karsai Dániel után egy ismert magyar vendéglátós is bejelentette, hogy halálos betegségben szenved, emiatt be is zárja az éttermét

Az ügyvéd után egy ismert magyar étterem tulajdonosa jelentette be, hogy ALS betegséggel küzd. A halálos betegséggel küzdő Karsai Dániel hónapok óta a nyilvánosság előtt küzd az aktív eutanázia lehetőségéért.

Bezár az étterem

Most újabb ismert magyar jelentette be, hogy ALS-sel küzd. Januártól bezár a kőröshegyi Völgyhíd Konyha & Rét nevű étterem. A tulajdonos, Szalai Dezső nem gazdasági okokra hivatkozva hozta meg a döntését, hanem előrehaladott ALS betegsége okán – olvasható az étterem Facebook-posztjában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

2 éve nyitották az éttermet

Az étterem 2021-ben nyílt, és leginkább különleges panorámája miatt vonzotta a látogatókat, ahol Pillók Attila séf irányításával az emeleten egész évben üzemelő bisztrókonyha, a földszinten egy több száz fő befogadására alkalmas lazább stílusú egység, a Rét üzemel.

Nehéz döntés

„Egy számomra nagyon nehéz döntést kellett meghoznom. ALS betegségem előrehaladtával olyan stádiumba jutott, ami lehetetlenné teszi számomra a Völgyhíd folytatását, ezért januártól bezárjuk konyhánkat” – írta a Facebook-posztban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Több, mint vendéglátás

„Köszönjük, hogy velünk voltatok ebben a kivételes kalandban, a Völgyhíd Konyha & Rét számomra sokkal többet jelentett, mint csupán egy vendéglátóhely. Bízom benne, hogy nektek is olyan hellyé vált, ahol a különleges ételek és egyedálló panoráma mellett a magyar tenger és Kőrőshegy egyedisége is megérintett” – írja Pillók Attila.

Egy utolsó vendéglátás

Szalai Dezső, és reményét fejezte ki, hogy találnak olyan vevőt, aki „tovább megy a megkezdett úton”. A tulajdonos jelezte azt is, hogy az évet és az éttermet még egy utolsó igazi vendéglátással zárják december 29. és január 1. között.

ALS betegség

Az ALS betegség a központi idegrendszert érintő, az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadásával járó, gyógyíthatatlan betegség, amely teljes bénuláshoz vezet.

Megszűnnek a légzési funkciók

A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal élik végig a betegek, amire jó példa, hogy ALS-ben szenvedett Stephen Hawking világhírű fizikus is.

Nincs esély a túlélésre

A túlélése néhány évre tehető, az életminőség romlását lehet lassítani a megfelelő terápiával. Az ALS az elmúlt időszakban Karsai Dániel alkotmányjogásznak köszönhetően kapott nagyobb nyilvánosságot, aki a strasbourgi Emberi Jogok Bizottságához fordult, hogy „értelmetlen szenvedés helyett méltósággal fejezhesse be életét”.

Nem támogatja a kormány

Karsai Dániel bírósági meghallgatása november végén volt. A magyar  Igazságügyi Minisztérium közölte, nem változtatnak az eutanáziát érintő szabályokon. Sem a Fidesz, sem a KDNP nem támogatja Karsai Dániel kezdeményezését. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szalai Dezső – Forrás: Facebook

Exit mobile version