Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Kínos és piti ügy: Manuel társaival ellopta egy állatotthon adományát, azóta sem adta vissza a pénzt

A ma már a Budapest Parkban koncertező, 300 ezer TikTok-követőt összegyűjtő Manuel hat évvel ezelőtt két társával ellopta a Noé Állatotthon Alapítvány adományperselyét. Mivel a terület be volt kamerázva, a fiúkat hamar elkapták, majd fejenként 20 ezer forint megfizetésére és 50 óra közmunkára büntették.

Pörög a visszaszámláló

A Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője, Schneider Kinga napok óta pörgeti a visszaszámlálót a Facebook-oldalán. Arra vár, hogy Manuel kártalanítsa a menhelyet, miután a rapper és három társa 6 évvel ezelőtt ellopta az állatotthon adományperselyét és a pénzt azóta sem adták vissza. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hamar megfogták őket

A tolvajok talán nem gondoltak rá, de a terület be volt kamerázva. A fiatalokat hamar előkerítette a rendőrség, és fejenként 20 ezer forint visszafizetésére, illetve 50 óra közmunkára kötelezték őket.

Nem élt a második eséllyel

Manuel és társai azóta sem kártalanították Noé Állatotthont. Schneider Kinga azt írja, „mi megadtuk neki a második esélyt. Ő meg vállalt mindent is, csak azután azt sem sikerült betartania. Az őt kiemelő csatorna és menedzsment pedig mindenről is tud / tudott. De ugye kit érdekel!”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Náluk dolgozhatta volna le a büntetést

A Budapest Parkban koncertező, TikTokon 300 ezres követői bázissal rendelkező előadónak több alkalma is lett volna nyilvánosan jóvá tenni tettét. Úgy, hogy az még a saját imidzsének is használt volna. Amikor kiderült, hogy az X-Faktor nevű tehetségkutatóban fog szerepelni a rapper, az RTL megkereste a menhelyet, hogy mi lenne, ha együttműködnének, és a Noé Állatotthon posztolna arról, ahogy Manuel ledolgozza náluk a büntetését. Ebbe belement az intézmény.

„Hittünk benne”

„Tényleg hiszünk abban, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, ahogy a nálunk menedéket kapó állatok is azt kapnak, szóval örültünk a lehetőségnek. Egy menhely sorsa az adományozókon múlik, nekünk szükségünk volt/van a reklámra” – mondta a szóvivő.

Nem jelentkezett a rapper

Végül nem jött létre az együttműködés, Manuel nem jelentkezett. Később, a Covid idején a rapper ugyan feljánlotta, hogy közösségi gyűjtést szervezne a mentett állatok számára, de akkor a karantén miatt az állatotthon zárva volt – írja a Bors.

Még mindig várják

A legutóbbi fejlemény, hogy a szóvivő október 9-i posztja után az előadó menedzsere bejelentkezett, hogy valahogy kezelje a helyzetet, ám azóta eltelt egy hét, és Manuel személyesen továbbra sem kereste fel az állatotthont, nincs előrelépés az ügyben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A lopás pillanatképei

Kiemelt kép: Manuel. Fotó: Youtube.

Exit mobile version