Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Kisgyerekük szeme előtt végezte ki az anyát a kegyetlen férj Zuglóban, az ügyészség csak koporsóban engedné ki a börtönből

Mindez még tavaly tavasszal történt, fényes nappal. Az ügyészség most emelt vádat ellene.

Megromlott a házasság

Az ügy előzményei 2017-re nyúlnak vissza, amikor is a marokkói férfi tanulmányok folytatása céljából tartózkodott Magyarországon, s ekkor megismerkedett későbbi áldozatával. A párnak 2018-ban közös gyermeke született, később összeházasodtak. Nem sokkal később a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések, ezért a sértett kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szabályozták a kapcsolattartást

A feleség pert indított házasságuk felbontása miatt, melynek keretében a bíróság úgy rendelkezett, hogy a férfi a gyermekével kizárólag kéthetente, meghatározott időtartamban tarthat kapcsolatot egy erre a célra kijelölt budapesti családsegítő intézményben.

Ekkor tudta, hogy megölni a nőt

Ilyen előzmények után a férfi elhatározta, hogy a kapcsolattartás következő napján, 2021. április 24-én megöli feleségét. Tudta, hogy a nő mindig autóval jön, ezért úgy gondolta, hogy itt fog végezni vele. Mindent részletesen kitervelt: a végrehajtást és a leplezést is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fondorlatosan készült

Az elkövetés napján a hátizsákjába tett több, sötét színű ruhadarabot – kabátot, nadrágot, sapkát, maszkot – valamint a gyilkos eszközt is magához vette, majd biciklivel elindult az intézményhez, amely a Füredi parkban volt. A helyszínen letette a kerékpárt, felvette a sötét színű fedőruházatot, magához vette a gyilkos tárgyat, majd várt.

Nem kegyelmezett

Hamarosan megérkezett a nő a kisgyermekkel, és leparkolt. A férfi az autóhoz futott, kinyitotta a jobb első ajtót, beszállt a járműbe és a már említett hegyes tárggyal azonnal rátámadt feleségére. Rendkívüli embertelenséggel és brutalitással, kitartóan, testszerte szurkálta és vagdosta a sértettet. aki próbált védekezni és a szúrásokat elhárítani, miközben hangosan segítségért kiáltozott.

Mindent látott

A nő a kíméletlen bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg. Két és fél éves gyerekük szemtanúja volt édesanyja brutális bántalmazásának és a halálának.

Ment egy kört, majd ismét megjelent a tetthelyen

A férfi az elkövetés után kiszállt az autóból és elfutott, majd a környező épületeket megkerülve tért vissza a támadás helyszínére. Ezalatt levette az elkövetéskor viselt sötét színű fedőruházatot, amit az út melletti szeméttárolókba dobott.

Gyorsan megdőlt a kamu

A helyszínre visszaérkezve igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy csak akkor és ott szembesült a sértett elleni támadással, a rendőrök azonban elfogták. A 39 éves férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a Fővárosi Főügyészség.

Soha nem kerülhetne szabadlábra

Éppen ezért vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozták úgy, hogy soha ne kerülhessen szabadlábra. Egyúttal a szülői felügyelet jogának megszüntetését is kérte az ügyészség. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A gyilkosság nyomai az autón

Forrás: Ügyészség

(Kiemelt képünk a helyszíni szemlén készült, forrás: MTI/Mihádák Zoltán.)

Exit mobile version