Csütörtökön kisiklott egy Taurus mozdony a soroksári állomás közelében, mert túlfutott a bakon, és elhagyta a sínpályát. Az incidens közforgalmú résztől elválasztott területen történt. A MÁV szerint emberi mulasztás okozta a balesetet, az ügyben vizsgálat indult.
Emberi mulasztás történt
Nem a forgalomban és nem pályahiba miatt, hanem vélhetően emberi mulasztás következtében: Soroksári út állomáson – tolatási mozgás közben – szerda délelőtt kisiklott egy Taurus mozdony. A vontatójárművel kollégánk a hetes vágányról a nyolcadik, csonkavágányra állt volna át, a manőverbe azonban hiba csúszott: a mozdony a vágány végi ütközőbakot kiütve, elhagyta a sínpályát. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Vizsgálatot indítottak
Személyi sérülés nem történt, utas pedig egyáltalán nem volt veszélyben, az esemény a közforgalmú résztől elválasztott területen történt. A baleset körülményeinek alaposabb feltáráshoz vizsgálatra van szükség, amely már folyamatban van.
Nem okozott fennakadást a közlekedésben
A balesetben érintett Taurus átmeneti kiesése a megerősített húsvéti forgalomban nem okoz majd fennakadást, a jármű egy vágányzárral érintett vonalszakasz tesztelésére készült, a hétvégi forgalomban eleve nem vett volna részt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: kisiklott mozdony – Forrás: MÁV
