Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Kisiklott vonat Nagymarosnál: kedd hajnalban újraindult a vonatközlekedés Szob és Vác között

Január 2-án hajnalban egy vágányon villamosvontatással megindulhatott a közlekedés Nagymarosnál, így újra járnak a szobi zónázóvonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, már nem kell pótlóbuszra szállni.

Késések várhatók

További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart. Addig a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében 5-15 perces késések előfordulhatnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kedd hajnaltól a következők szerint közlekednek a vonatok

Nincs pótlóbusz

A nemzetközi vonatok a menetrendjük szerint, teljes útvonalukon közlekednek. Vác és Szob között már nem kell átszállni pótlóbuszokra sem a szobi járatok, sem a nemzetközi vonatok esetében.

Érdemes tájékozódni

A kedden hajnalban, illetve reggel útra indulóknak az utazás előtt feltétlenül érdemes tájékozódni a MÁVINFORM felületein (MÁV app, MÁV honlap, MÁVINFORM facebook), valamint javasoljuk, hogy az utazásuk során figyeljék az állomási és fedélzeti hangos utastájékoztatást. További bővebb információ: https://www.mavcsoport.hu/node/134639

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kisiklott a vonat

Amint arról beszámoltunk, szombat délelőtt Nagymaros állomásra egy behaladó tehervonat a bejárati váltókörzetben szétszakadt, két vágányra futott, kilenc kocsi kisiklott, ebből négy kocsi fel is borult. A balesetben jelentősen rongálódott a vasúti pálya – jelzőberendezések, váltók is.  

Műszaki mentés

Szombat este megérkezett a helyszínre a nagyteljesítményű daru, amellyel az előkészítő műveletek után, éjszaka megkezdődött a tartálykocsik visszaemelése. A daruzás megkezdése előtt a felsővezetéket vissza kellett bontani – a kisiklott kocsikból hármat már vasárnap visszaemeltek.

Helyszíni felvétel Nagymaroson

Forrás: Facebook/MÁV

Elvontatták a kocsikat

A huszonhárom vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet továbbszállítottak Szob felé, illetve a hátul lévőket elvontatták Verőcére. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/MÁV

Exit mobile version