A nyomozók két drogdílerrel szemben intézkedtek, akik Budapesten és Kecskeméten árulták a kábítószert. A rendőrök házkutatást is tartottak az elkövetőknél, amikor az egyik díler – őket meglátva – kidobta a kábszert az erkélyéről az udvarra.
Két dílert fogtak el
Büntetőeljárást folytatnak a rendőrök F. Krisztián és társa, G. Károly ellen, amiért a két férfi kábítószerrel kereskedett. A jelentés információi szerint a 31 éves budapesti G. Károly 2021. január 9-én ment át F. Krisztiánhoz, a kecskeméti lakásához, ahol megvásárolta a kábítószert, majd autójával elhajtott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni
Megállították az autót
A nyomozóknak még sikerült Kecskemét belterületén megállítaniuk az autót és a benne ülőket, így ellenőrzés alá tudták vonni a kereskedőket. A vizsgálat eredményeként a jobb első ülés alatt mobiltelefonokat, valamint egy reklámtáskában átlátszó vákuumozott fóliában 210 gramm fehér, por állagú, míg egy kis zacskóban zöld kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Másik dílernél is kutatást tartottak
A nyomozók nem elégedtek meg ennyivel, és F. Krisztián lakásán is kutatást tartottak. Csakhogy, amikor a díler meglátta a rendőröket, az erkélyéről kidobott egy dobozt az udvarra. Ez persze nem gátolta meg a rendőröket abban, hogy lefoglalják a lakásban és az udvaron talált több csomag, összesen 790 gramm fehér, kábítószergyanús anyagot.
Kidobta a kokaint
Fegyvert is találtak
A rendőrök a férfi lakásának kutatása közben találtak egy feltehetően maroklőfegyvert is. Ezenfelül lefoglaltak még a dílertől több mint 13 millió forintot, fóliázógépet és vákuumfóliákat is.
Milliós drogfogás
A rendőrségi szakértői szakvélemény szerint a lefoglalt kábítószer kokainnak minősül, feketepiaci értéke pedig 25 millió forint.
Milliókat ér a lefoglalt kábítószer
Őrizetbe vették őket
A nyomozók őrizetbe vették a budapesti és a kecskeméti dílereket, akikkel szemben a bíróság már el is rendelte a letartóztatásukat.
Mutatjuk a dílerek elfogásáról készült felvételt
A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni
Kiemelt kép: Elfogás – Forrás: Police.hu
