Amint arról beszámoltunk, csütörtökön meghalt az MTVA volt híradósa. Kontra György halála ledöbbentette az országot és a z újságíró szakmát. Édesanyja megdöbbentő dolgokat árult el a 45 éves tévés halálának körülményeiről.
Meghalt az M1 volt műsorvezetője
“Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011-2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit” – közölte közösségi oldalán a kiskunfélegyházi Rádió Smile. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Öngyilkos lett
A 45 éves újságíró az élet helyett a halált választotta. “Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – mondta a Blikknek a fiát gyászoló Kontra György Istvánné.
Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!
Vonat elé ugrott
Csütörtök reggel a MÁV tette közzé, baleseti helyszínelés miatt fennakadásra kell számítani. A Napfény IC ugyanis elgázolt egy embert. Az áldozat pedig Kontra György volt. Édesanyja elmondása szerint Kiskunfélegyházán, a lakása közelében lépett a vonat elé csütörtök hajnalban.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Pályafutása
Kontra György közel három évtizede dolgozott a sajtóban, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió a közösségi oldalán búcsúzott tőle. A köztévénél 2015-ben helyezkedett el. Az M1 Híradójának bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. Pár hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott, mint multimédiás csoportvezető. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Megszólalt a rendőrség
A tragédiával kapcsolatban megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan az alábbi választ kaptuk: „A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.” Ez is érdekelhet: Gyászol a katolikus egyház: vonat elé lépett a 43 éves Ciprián atya, a hívek el sem tudják képzelni, mi vihette rá a papot a szörnyűségre
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!
Kiemelt kép: Kontra György – Forrás: MTVA
