Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Könyvet írt ártatlanságáról K. Endre a bicske ügy egyik főszereplője, aki rendkívül hálás a Novák Katalintól kapott kegyelemért

Az ártatlanságáról írt könyvet K. Endre, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel. A férfi neve onnan lehet ismerős, hogy bűnsegédként közreműködött a pedofilügyek eltussolásában a gyermekotthonban, de végül elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin, aki aztán bele is bukott a döntésébe.

Hálás Novák Katalinnak 

A magánkiadásban megjelent kötetben arról ír, hogy hálás Novák Katalinnak a kegyelemért, de azt is leírja, hogy „Balog Zoltán püspök úr egy ártatlan embernek kért kegyelmet.” Szerinte ez utóbbi „itt, a Földön hatalmas hiba volt”, amiért annyi megaláztatás érte Balogot, „ami még egy bűnözőnek is sok lenne”. A szerző magát ártatlannak tartja, és szerinte egy koncepciós per áldozata lett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Ártalanságát bizonygatja 

„A Vesszőfutás drámai részleteket közöl a hatósági eljárásokról, a bírósági tárgyalásokról, de benne van a Kónya Endrére kimondott ítélet is. Ez a verdikt nélkülözi azokat a jobb- és baloldali újságírók és politikusok által szajkózott aljas vádakat, amelyek büntetőjogi kategóriába tartoznak… egy jogállamban” – írja róla a Nemzeti Internetfigyelő blog cikke. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nekik ajánlja a könyvét K. Endre

“Írásomat ajánlom a volt kollégáimnak, neveltjeimnek, tanítványaimnak, mindazoknak, akik mindeddig hittek és még mindig hisznek a magyar igazságszolgáltatásban és a média szavahihetőségében” – írta A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam Facebook-oldalon a szerző februárban. A könyv belföldi postázás esetén egyébként 4000 forintba kerül.

Reagált a Fidesz frakcióvezetője

A könyv megjelenésére reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki a Facebook-posztjában élesen bírálta K. Endrét, amiért mentegeti magát. „A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól” – írja Kocsis, aki szerint indokoltabb lenne a bicskei áldozatok szenvedéseiről megemlékezni, nem pedig az ilyen bűnözőkről, akik szerinte „nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna.” „Maga szerint három kisgyermek apjaként engem érdekel a maga problémája? Maga szerint érdekel a sz@r könyve bárkit is?” – fogalmazott Kocsis Máté. Azt írta: „Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása”. 

Pedofil-botrány

A kegyelmi botrányt a 444.hu robbantotta ki tavaly februárban, akkor derült ki, hogy az azóta már lemondott köztársasági elnök tavaly áprilisban, a pápalátogatásra hivatkozva, kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének. K. Endre azért került börtönbe, mert a gyermekotthon vezetője több bentlakót molesztált, mi több, nemi kapcsolatot létesített a nehéz sorsú fiúkkal. Az igazgató közel 10 évig folytatta büntetlenül a mocskos ügyeit. 

Zsarolta a feljelentőket

A botrány akkor robbant ki, amikor az egyik évekig molesztált fiú öngyilkos lett és két társa feljelentést tett. K. Endre úgy került az ügybe, hogy az intézmény igazgató-helyetteseként zsarolta a feljelentőket és a tanúkat, hogy vonják vissza vallomásukat. 

Balog tanácsára adott kegyelmet

Novák Katalin pedig ennek az embernek adott kegyelmet. Mint utóbb kiderült, Balog Zoltán, református püspök közbenjárására írta alá a K. Endre kegyelmi kérvényét. A lelkész, aki Orbán Viktor lelki vezetője is, a kegyelmi botrány után azt mondta, hogy K. Endre felesége kereste meg őt azzal, hogy férjét ártatlanul ítélték el, ezért kérte Balog közbenjárását. Balog pedig elhitte, hogy a bíróság téves döntést hozott és emiatt fordult a köztársasági elnökhöz, aki megfogadta tanácsát és kegyelembe részesített a bicskei pedofil-ügy segítőjét. 

Lemondott Novák Katalin 

Novák Katalin, a kegyelmi ügy kirobbanása után pár nappal lemondott, lemondó beszédében azonban nem indokolta meg, hogy mi vezetett a döntéséhez. És azóta sem adott erre választ. Pedig nemcsak a társadalom többsége, hanem a fideszes politikusok is kíváncsiak lennének. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt. kép: K. Endre – Forrás: RTL

Exit mobile version