A kormány március 15-ig meghosszabbítja a jelenleg érvényben lévő szabályokat – jelentette be Gulyás Gergely. A járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő két hétben a számok romlani fognak, egyes előrejelzések szerint drámai mértékben. Folytatódik az országos oltás, ezen a héten, illetve a jövő héten az eddiginél jóval több oltást adnak be az orvosok.
Csak március 15-ig lát a kormány
Egyelőre csak március 15-ig lát előre a kormány, addig a korábban meghozott intézkedések érvényben maradnak. Orbán Viktor konzultált szakemberekkel, akik elmondták: a brit mutáns miatt a következő hetekben többen kerülnek majd kórházba és lélegeztetőgépre. Lazításról egyáltalán majd a március közepi adatok ismeretében tudnak dönteni. A kormányfőt várhatóan a jövő héten olthatják majd be kínai vakcinával.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nemzeti konzultáció
A miniszter szerint a következő hetekben, hónapokban a nemzeti konzultáció révén az emberek dönthetnek majd a korlátozások feloldásának módjáról, és arról, hogy az oltási igazolvánnyal milyen többletjogosítványok járhatnak.
Védettséget igazoló okirat
Gulyás Gergely a kijárási korlátozáson enyhítene, és valószínűleg ez lesz első, amin enyhíteni is fognak. Márciustól kapják postán a védettségi igazolást azok, akiket beoltottak. Csak ezután döntenek majd arról, hogy milyen jogosultságok kapcsolódnak a kártyához.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gulyás Gergely nem válogat az oltások közt
Vélhetően azokra, akik megkapták a kártyát, már nem fognak vonatkozni a karanténszabályok. A miniszter megerősítette, hogy nem fog válogatni a vakcinák között, amikor eljön az ideje, hogy őt is beoltsák.
Minden oltás jó
Mindenkit oltakozásra kérnek, hiszen ez az egyetlen hatékony fegyver a kezünkben a járvány ellen. A kormány meggyőződése, hogy minden oltóanyag jó. A magyar emberek életét csakis az oltás tudja meggyógyítani. Az oltási kampány felgyorsul, a héten annyi embert tudunk beoltani, mint eddig összesen.
Nem adnak engedélyt a magáncégeknek
A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar államnak van joga beszerezni oltóanyagot, így nem fognak ilyen engedélyt kiadni magáncégeknek.
Közterületi oltópontok
Szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy csak egészségügyi intézményekben legyenek az oltások, és mint kiderült, ezek az intézmények ki tudták szolgálni az eddigi igényeket. Ez pedig igaz a hétvégékre is, így ha lenne nagy mennyiségű oltóanyag, azokat is ezekben az intézményekben kapnák meg az arra jogosultak.
Karácsony Gergely felajánlotta a segítségét
Karácsony Gergely a múlt héten ajánlotta fel a kormánynak, hogy a háziorvosi rendelők mellett, a kerületekkel közösen javasolják dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 darab oltópontot tudna létrehozni, a Budapest helyszínenként pedig egy nap alatt 3000 embert lehetséges beoltani.
Pontosan menjenek oltani
Azért alakultak ki a napokban sorok az oltópontoknál, mert sokan a megadott időpont előtt már 1-2 órával megérkeztek. Arra kérik az embereket, hogy tényleg pontosan menjenek oltatni, mert különben hosszabb sorok alakulhatnak ki.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI