Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Köszönettel tudomásul veszem a döntést” – kiengedték a börtönből Schadl Györgyöt, aki megígérte, hogy nem szökik meg

Forrás: Miskolci Egyetem

A bíróság elrendelte Schadl György szabadlábra helyezését! A csütörtöki tárgyalás végén ügyvédje indítványozta a korrupciós vádakkal bíróság elé került bírói végrehajtói kar korábbi elnökével szemben a kényszerintézkedés megszüntetését, és bűnügyi felügyelet elrendelését. Schadl 2021 november 5-e óta van letartóztatásban.

Szökéstől tartottak

Az ügyészség kérte a bíróságot, utasítsa el Schadl ügyvédjének indítványát, mert hiába mond mást Morvai Attila, Schadl György védője, még mindig fennáll a veszély, hogy a vádlott megpróbál megszökni vagy elrejtőzni, és mivel Schadl közvetlen munkatársait csak ezután fogják meghallgatni a perben, fennáll a bizonyítás meghiúsításának veszélye is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már nem elnök

„Soha nem akartam elszökni. Későbbiekben sem áll szándékomban elmenekülni. Vallomásomon nem áll szándékomban változtatni. Akiket az ügyészség szeretett volna tanúként meghallgatni, az megtörtént. Bűnismétlésre nincs is lehetőségem, már nem vagyok a végrehajtói kar elnöke. Szeretném kérni a méltányos eljárást” –  ezt mondta Schadl György, mielőtt elengedték a börtönből.

 Háziőrizetben lesz

Ugyancsak szabadlábra helyezték az ügy harmadrendű vádlottját, R. Róbertet is. Mindkettőjük esetében bűnügyi felügyeletet, vagyis háziőrizetet rendeltek el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Budapesti lakásában tartózkodik majd

A lábukon nyomkövetőt kell viselniük, a megadott lakcímet nem hagyhatják el, csak engedéllyel. Schadl György egy budapesti címet adott meg, ahol feleségével él. R. Róbert kecskeméti házába kerül vissza.

A bíró szerint ez egy lehetőség

Schadl Györgyöt, a tárgyalás után, visszavitték a börtönbe, onnan fogják szabadon engedni. „A bíróság ad egy lehetőséget mindkét vádlottnak, remélve, hogy nem fognak visszaélni a lehetőséggel. Két év után látott lehetőséget a bíróság az enyhítésre” – indokolta a döntést dr. Tóth Erzsébet bíró.

Az ügyészség nem fellebbezett

Az ügyészség nem fellebbezte meg döntést. Schadl György édesapja – aki az ügy 18-ad rendű vádlottja – is jelen volt a tárgyaláson. A Blikk beszámolója szerint, idősebb Schadel mosolyogva kacsintott össze fiával, de nyilatkozni nem szeretett volna.

Megköszönte a döntést

„Köszönettel tudomásul veszem a döntést” – mondta zárszóként a tárgyalás végén Schadl György, aki akkor még bilincsben volt.

A reptéren kapcsolták le

Schadl-t és feleségét 2021 novemberében a ferihegyi reptéren vették őrizetbe, több millió forint készpénzzel és diplomata útlevelekkel, amelyeket Völner Pál kérésére Szijjártó Péter állított ki Schadléknek. A végrehajtói kar korábbi vezetője azóta volt előzetes letartóztatásban.

Fizetett az államtitkárnak

A vád szerint Schadl György „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket, hogy aztán Schadl a kinevezett végrehajtóktól cserébe elkérje az osztalékuk jelentős részét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép:

Exit mobile version