Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Közlekedési káosz Budapesten: az izraeli miniszterelnök látogatása miatt szerdától vasárnapig több utat is lezárnak

Szerdától vasárnapig ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend a fővárosban az izraeli miniszterelnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon. A BRFK a delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol és ameddig az a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges. A szakaszos és időszakos lezárások nyolc kerületet érintenek, a keresztutakat nem számítva 22 kilométer hosszan, ami a teljes budapesti közúthálózatnak kevesebb mint fél százaléka.

Szerda esti lezárások 

Szakaszosan és időszakosan lezárják április 2-án, szerdán 19 óra és április 3-án, csütörtökön 1 óra között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2–M4–M0–M3 autópálya bevezető–Kacsóh Pongrác úti felüljáró–Kós Károly sétány–Hősök tere–Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér útvonalat.

Csütörtöki reggeli lezárások 

Csütörtökön 7 és 10 óra között a Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Apród utca–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér–Szent György utca útvonalat, valamint 11.30 és 14.30 között a Színház utca–Dísz tér–Palota út–Dózsa György tér–Attila út–Szarvas tér–Apród utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Lánchíd–Széchenyi István tér útvonalat zárják le.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Csütörtöki délutáni lezárások 

Lezárásokra kell számítani csütörtökön 12.30 és 16.30 között a Széchenyi István tér–Eötvös tér–Id. Antall József rakpart–Markó utcai felhajtó–Markó utca–Balassi Bálint utca–Kossuth tér–Garibaldi utcai lehajtó–Id. Antall József rakpart–Eötvös tér–Széchenyi István tér útvonalon, továbbá 16 és 19 óra között a Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Apród utca–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Lovarda utca útvonalon is. Csütörtökön 19 és 22 óra között a Lovarda utca–Palota út–Dózsa György tér–Attila út–Szarvas tér–Apród utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Lánchíd–Eötvös tér–Széchenyi István tér útvonalat is lezárják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pénteki lázárások

Pénteken 11 és 14 óra között a Széchenyi István tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út útvonalat, 13.30 és 16.30 között az Üllői út–Kálvin tér–Múzeum körút–Astoria–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca–Széchenyi István tér útvonalat, 16.30 és 19.30 között a Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Apród utca–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér–Szent György utca útvonalat, 19.30 és 22.30 között pedig a Színház utca–Dísz tér–Palota út–Dózsa György tér–Attila út–Szarvas tér–Apród utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Lánchíd–Széchenyi István tér útvonalat zárják le.

Vasárnapi lezárások

Vasárnap 7 és 10 óra között a Széchenyi István tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út–Hősök tere–Kós Károly sétány–Kacsóh Pongrác úti felüljáró–M3 kivezető–M3–M0–M4–Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalon kell lezárásra számítani.

Keresztező útszakaszok

A lezárások az útvonalat keresztező útszakaszokat is érintik. Megállási tilalom is érinti a főváros számos szakaszát kedden reggel 6 és vasárnap éjfél között, erről részleteket a Police.hu oldalon közöl a rendőrség.

Orbán Viktor hívta meg 

Netanjahut 2024 novemberében hívta meg Orbán Viktor, miután a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a Gázai övezet szándékos kiéheztetésének vádjával nemzetközi elfogatási parancsot adott ki az izraeli kormányfővel szemben. A magyar kormány deklarálta, hogy figyelmen kívül hagyja a hágai testület döntését, melyet abszurdnak, szégyenteljesnek nevezett. 

Kiemelt kép: 

Exit mobile version