Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Lakatos Márk botránya: őrizetbe vettek egy embert az ismert stílustanácsadó ügyében

Gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe vett a rendőrség egy személyt Lakatos Márk botrányával összefüggésben. Az ügyben emberkereskedelem miatt zajlik a nyomozás. Pár hete az egyik podctast műsorban, nevét, arcát és hangját sem vállalva, egy férfi azt állította, hogy nevelőintézetisként pénzért közösült meleg férfiakkal. Állítólag egy kerítőn keresztül került kapcsolatba az ismert stylisttal. 

Közleményt adott ki a rendőrség 

„Tájékoztatjuk, hogy az említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság december 12-én a Btk. 192. § (2) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés e) és i) pontjai szerint minősülő, a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett, két rendbeli emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy 27 éves budapesti férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A folyamatban lévő eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás nem adható.” -írta a rendőrség. 

Őrizetbe vettek egy férfit 

A Blikknek küldött közleményéből kiderült, hogy egy 27 éves budapesti férfit hallgattak ki tegnap, a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Lakatos-ügy

Lakatos Márkról Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egykori újságírójának műsorában állította egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele az ismert stílustanácsadó. A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal fiúkat, akik nehéz sorsúk miatt megvásárolhatók meleg együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pénzt és sportcipőt kaphatott

A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. Az állítólagos áldozat, sem a nevét, sem az arcát, sőt a hangját sem vállalta. 

Elrendelték a nyomozást

A sértett videóvallomását – egy feljelentés keretében – eljuttatták a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, a BRFK pedig aznap elrendelte a nyomozást. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A  futtatót vették őrizetbe

Közben a Blikk azt írja, a jelenleg rácsok mögött ülő férfi az, aki kiközvetíthette a tanúvallomás szerint azt a fiút Lakatos Márknak, aki Ábrahámnak interjút adott, és az ügy koronatanújaként tartanak számon. A férfit  először csak tanúként hallgatták ki, ám ő nem sokkal ezután megkereste a már említett koronatanút, üzenetekben fenyegette őt. Mindeközben további érintettek is ellene vallottak, így a férfi ellen már elég bizonyíték gyűlhetett össze, hogy a letartóztassák.Bűnbandaként tevékenykedtek 

Bűnbandaként tevékenykedtek

A lap úgy tudja, a gyanúsított korábban két testvérével együtt bűnbandaként tevékenykedett, egyikük néhány évvel ezelőtt gyilkosság áldozata lett.

Kiemelt kép: Lakatos Márk

Exit mobile version