Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Legyen ez a tisztelet és a szeretet megnyilvánulása” – Szívszorító módon emlékezett a legendás magyar színésznőre Karácsony Gergely – Fotók

Egy évvel ezelőtt hunyt el a legendás színésznő, Börcsök Enikő. Halálhíréről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a színésznő két vesetranszplantáció után hónapokig küzdött súlyos betegséggel, a szervezete azonban végül éppen az 53. születésnapján adta fel a küzdelmet. A színésznő mellett végig ott volt párja, akivel az esküvőjüket tervezték. Az egy éve elhunyt színésznőről most Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere emlékezett meg egy a közösségi oldalán közzétett posztban.

Párja végig mellette volt

Mint azt tavaly lapunk is megírta a Jászai Mari-díjas színésznő az utolsó pillanatig hitte, hogy újra legyőzheti a halált. Nemrégiben még az esküvőjükre készültek Tóth József festőművésszel, aki csodálatos társa volt: Enikő utolsó éjszakáját is együtt tölthették a kórházban, ahol egymás kezét fogva búcsúzhattak el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Leállt a veséje

„Enikő a kórházban töltötte élete utolsó napját, szerdán már egész nap aludt, de a kedvesének megengedték, hogy mellette legyen és fogja a kezét. Nagyon szerettük őt, a gyerektáborokban is mindig segített önkéntesként. Elképesztő lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába. Imádták a szülők, a gyerekek, kevés csodálatosabb embert ismertem” – mondta Enikő halála után Szalamanov Zsuzsa.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Új szervvel új szerelmet is kapott

Enikőnek a második veseátültetés után, a kórházban vált szorosabbá a kapcsolata a közel húsz éve megismert festőművésszel: az új szervvel új szerelmet is kapott, s azóta összetartottak jóban-rosszban.

Többször megkérte a kezét

„Többször is megkértem már a kezét, és mostanában igent mond. Igyekszem levenni a terheket a válláról, amikor a színházban dolgozik, én vagyok az asszony a háznál”– mondta a Storyban két éve a Tóth József, a színésznő párja.

Börcsök Enikő a születésnapján halt meg

Börcsök Enikő

Nem tudtak összeházasodni

Az élettársi kapcsolatukból azonban már lett házasság. Enikő és József a karantént egy zalai kis faluban vészelték át. Enikő drámai üzenete a karanténból az internetre is felkerült. A színésznő arról beszél, ha vége lesz a járványnak, először jól megölelgeti a barátait, majd kiül egy teraszra velük. A felvételt itt tudod meghallgatni.

Diákjai fel akarták köszönteni

Börcsök Enikő 53. születésnapján halt meg. A Színház-és Filmművészeti Egyetemen hallgatói azt tervezték,  hogy csütörtökön, az utcáról énekelnek neki, ő meg az ablakon át fogadja a gratulációkat. De erre már sajnos nem került sor…

Kapcsolódó:

Tánccal segített

Börcsök Enikő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja művészi tevékenysége mellett párjával, Józseffel aktívan segítették a Transzplantációs Alapítványt. Négy éve átvehették az Év Önkéntese díjat. Tóth kortárs művészekkel ajánlott fel aukcióra festményeket, a bevétellel a beteg gyerekek táborozását támogatták. Nyaranta két hetet a táborukban töltöttek, ahol Enikő táncolni tanította a szervátültetett gyerekeket és családtagjaikat. Több, válófélben lévő szülőpárt hozott össze csacsacsával és tangóval. 

Karácsony Gergely megemlékezett most róla

A legendás színésznő halálának egy éves évfordulóján Karácsony Gergely megható posztot tett közzé a közösségi oldalán. „Nem csupán nagyszerű színésznő volt, hanem remek ember is, aki a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kurátoraként és önkénteseként azért dolgozott, hogy sorstársai új esélyt kapjanak az életre.” – írta posztjában a főpolgármester, melyből kiderült, hogy Börcsök Enikő emléke előtt tisztelegve emléktáblát avattak, annál a háznál melyben a színésznő élt.

Az emléktábla:

Fotó: Karácsony Gergely, Facebook

A tisztelet és a szeretet megnyilvánulása

„Mától, aki elsétál a művésznő egykori otthona előtt, Budapesten a Rózsa utcában, egy emléktáblával találkozik majd. Legyen ez a tábla, a tisztelet és a szeretet megnyilvánulása egy nagy színésznő, egy nagy ember iránt.” – olvasható a posztban.

Itt a teljes bejegyzés:

Az emléktábla avatása:

Fotó: Karácsony Gergely, Facebook

Fájdalmasan rövid élet

„Fájdalmasan rövid élete nehéz élet volt. Pályáját annak kezdetétől végigkísérte betegsége, életszeretete abból is fakadt, hogy tudta, milyen törékeny is a sajátja. Hogy minden évnek, hónapnak és napnak, de minden órának is értéke van. Mert senki sem tudhatja, mennyi adatik belőlük.” – fogalmazott posztjában Karácsony Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook

Exit mobile version