Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Másodjára az édesapja adott életet a fiunknak” – Kétszer ünnepli a születésnapját Gálvölgyi János nagyobbik lányának a fia, Simonnak vesetranszplantációra volt szüksége

Gálvölgyi János idősebbik lánya, Eszter a kisfiai kálváriájáról beszélt, ugyanis kiderült, hogy a gyermek vesetranszplantáción esett át még 10 éves korában.

Rosszul lett

Mint ismert a Gálvölgyi családnak néhány hónappal ezelőtt kellett drámai perceket átélnie, a színművész ugyanis rosszul lett a 2. kerületi otthonukban, a lányai pedig hiába hívtak hozzá mentőt, az egységek nem érkeztek meg hozzá időben, így ők maguk vitték be a kórházba az édesapjukat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elismerték a mentők

A mentők később elismerték a hibájukat, a színész pedig szerencsére hamar felépült az eset után, azóta már színpadra is állt. A vizsgálatok megállapították, hogy nem volt semmiféle társbetegsége, minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy gyorsan meggyógyult.

Megszólalt az állapotáról

Gálvölgyi János egyébként júliusban beszélt az állapotáról, akkor a Blikknek azt mondta: „Minden rendben van, nem is szeretnék már foglalkozni azzal, ami volt. Élvezem a nyarat, hamarosan pihenni megyünk a feleségemmel”- mesélte, továbbá hozzátette: sokat segít neki az, hogy újra tud dolgozni.  

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Köszönet

„Szerencsére a színpadot sem kell nélkülöznöm, jól vagyok, és köszönöm mindenkinek, aki gondol rám és aggódik értem – mondta akkor.

Mélyaltatásban volt

Gálvölgyi Jánosért egyébként rengetegen aggódtak, miután kiderült, hogy légzési problémák miatt kórházba került, ahol aztán mélyaltatásban tartották. A színészt ráadásul a lányai vitték be a kórházba, ugyanis hiába hívtak neki mentőt az nem érkezett meg.

Máskor is kellett aggódni

A családban azonban nem ez az első, hogy egy családtagért kellett aggódni, ugyanis színművész idősebbik lányának, Eszternek a fia vesetranszplantáción esett át, amikor 10 éves volt.

Beteg volt a gyerek veséje

Az édesanya a Best magazinnak beszélt a történtekről, elmondta, a fia veséje már a születése óta beteg volt. „Gyógyszereket kapott, tudtuk, hogy előbb-utóbb új vesére lesz szüksége. Amikor megtörtént a transzplantáció, tízéves volt, előtte hihetetlen elutasító volt, azt mondta, halottól ő nem akar semmilyen szervet. Amikor kiderült, hogy az édesapja lesz a donor, akkor azt elfogadta” – magyarázt Eszter.

Kétszer ünnepli a születésnapját

Eszter arról is beszélt, hogy a beavatkozás óta kétszer is ünneplik Simon születésnapját. „Először én, másodjára az édesapja adott életet a fiunknak, ezért is ünneplünk két szülinapot. Simon teljesen jól van, egyetemista, programtervező informatikát tanul, és bár élete végéig kell szednie gyógyszereket, szerencsére nincs betegségtudata” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gálvölgyi János – Forrás: YouTube

Exit mobile version