Site icon BudaPestkörnyéke.hu

MÁV szakszervezet: az elvont több száz milliárdok most bosszulják meg magukat, a kisiklások csak a kezdet

Amint arról beszámoltunk, hétfő hajnalban kisiklott egy mozdony a Keleti pályaudvaron. Személyi sérülés nem történt, de az eset így is jókora káoszt okozott a vasúti közlekedésben, 20-30, estenként 30-50 perces késéssekkel közlekedtek egyes vonatok. A teljes menetrend csak kedd reggelre kezdett el fokozatosan visszaállni. A balesetet síntörés okozta.

Augusztusi baleset 

Két hónapon belül ez a második kisiklás a Keletiben, augusztus végén a Budapestre tartó Claudiopolis InterCity ugrott le a sínekről. Akkor sem sérült meg senki, de a műszaki mentés miatt sokáig nem tudott vonatokat indítani és fogadni a főpályaudvar. Az első vizsgálatok szerint akkor a balesetet a váltó egyik csúcssínjét rögzítő csavarok törése okozta.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Költséghatékony karbantartás 

“A síntörést hajszálrepedés és anyagfáradás is okozhatta. A repedést az első baleset után elrendelt ultrahangos ellenőrzéssel ki lehetett volna mutatni, ha elvégzik, az anyagfáradást viszont az sem jelzi előre” – mondta a Népszavának Meleg János. A vasúti szakszervezet elnöke szerint a hétfői baleset nem volt törvényszerű, de az elmúlt évek költséghatékony karbantartása miatt egyre több műszaki hibára kell számítani. 

Gyakori mozdonytüzek

Meleg János szerint a csavar-, a váltó- és síntörések után jöhetnek a biztosítóberendezések meghibásodásai vagy a felsővezeték-szakadások. De érdemes lenne megvizsgálni a mozdonytüzeket is a szakszervezeti vezető szerint, mert könnyen lehet, hogy néhány mögött egy ezer forintos tétel, az elöregedő üzemanyagtömlők elmaradó cseréje áll. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kalauz nélküli járatok

“Más jellegű, de nem kisebb kockázat a vonatok kalauz nélküli közlekedtetése, amit szintén forráshiánnyal indokolnak. Kalauz híján a mozdonyvezetőnek kell meggyőződnie arról, hogy minden utas felszállt, senkire nem záródnak rá az ajtók, ehhez ki kell szállni a vezetőfülkéből, majd vissza. De mindig akadnak utolsó percben rohanók, ráadásul a ki-beszállás időveszteségével eddig senki nem számolt“.

Elvonások

“Több száz milliárdot vontak el az elmúlt években a MÁV-csoporttól, ami erősen korlátozottá tette a fejlesztési és karbantartási munkát” – véli Meleg János. A kezdeti szigor, miszerint minden beszerzést látni akartak, sokat enyhült, de attól, hogy a cégcsoport valamennyi beszerzését egy céghez, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-hez rendelték nagyon lelassította, nehézkessé tette a folyamatokat.

Új MÁV vezér

A szakszervezeti elnök szerint a MÁV új vezérigazgatója igen jó a kommunikációban és a marketingben, ám a műszaki területen inkább elődje Pafféri Zoltán volt előnyben. Mint mondta, Lázár János közlekedési miniszter eddig maga vívta a MÁV-hoz kapcsolódó kommunikációs csatákat, de ebben most segítőre talált Hegyi Zsolt MÁV-vezérben, aki előbb tesz ki egy Facebook-posztot, mintsem szakszervezeti egyeztetést tartana.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version