Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Meghalt a szeretett gyermekem, aki az életet jelentette számomra” – önkezével végzett magával egy 15 éves lány, Vanessa édesanyja szerint lányát kiközösítették az iskolában

Önkezével vetett véget életének egy 15 éves kislány Székesfehérváron. Vanessza apára vágyott, de ez soha nem adatott meg neki. Az iskolában kiközösítették és egyre nehezebben viselte a sok lelki fájdalmat. Édesanyjának, Juditnak többször is mondogatta, hogy egyikük sem erre a világra való. Vanesszát pénteken temették el. 

Nem ismerte az apját 

Vanessza édesapja akkor hagyta el a lány édesanyját, amikor Judit öthónapos terhes volt. Így a lány sosem ismerhette meg vér szerinti apját, pedig sosem vágyott jobban semmire, mint egy szerető édesapára. A 44 éves édesanya és 15 éves gyermeke csak egymásra számíthatott az életben, ennek köszönhetően pedig igen szoros és meghitt volt a kapcsolatuk.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Zárt világban élt 

Az édesanyának, Juditnak volt néhány kapcsolata, de egyik sem bizonyult tartósnak. Az egyik nevelőapa kedvéért Székesfehérvárról Berhidára költöztek, de vele sem sikerült szép családi életet élni. “Vani sajnos egy elzárt világba került. Nem járhatott moziba, szórakozni, még a korának megfelelően sem. A középiskolai osztálytársai emiatt kiközösítették és sokat csúfolták. Csak azért, mert nem ivott és nem drogozott”– mondta a Borsnak a gyászoló anya. 

A lányáért élt 

“Vani sokszor mondogatta, hogy mi ketten nem vagyunk valók erre a világra. Arra is utalást tett, hogy nekünk együtt kellene elmennünk, és tudja, hogy én érte élek. Rendszeresen hallotta, ahogy átsírom az éjszakákat, mert a volt párom sokáig hitegetett” – mondta Judit. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fodrásznak készült 

“Nagyon szeretett olvasni és kitűnő tanuló volt. Berendeztem neki egy fodrászműhelyt, mert ezt a szakmát választotta. Úgy terveztük, hogy felveszünk egy fodrászt, aki mellett tanonckodhat. Sokat segített az apartmanházban és a szőlőben is. Takarított, főzött, mosott és vasalt, ezért persze zsebpénzt kapott”. 

Felakasztotta magát 

Az édesanya, a tragédia napján, átment a szomszédba, ahol egy beteg mellett ápolóként segített. Mire visszaért, a lánya felakasztotta magát. „Amikor a kapuhoz értem, gyanús volt, hogy nem üdvözöl boldogan a hét kutyánk. Beléptem a házba, és rögtön megláttam a lányomat. Még korábban építtettem neki egy télikertet. Vanessza oda szeretett visszavonulni egy könyvvel, olykor ott is aludt. Vani ehhez az építményhez rögzítette a kötelet, aminek a másik végét a nyakára kötötte, majd leugrott”. 

Nem tudta újraéleszteni 

Judit levágta a kötélről a gyermekét, majd kihívta a mentőket. A segítség érkezéséig a diszpécser utasítása alapján próbálta a lányát újraéleszteni, de nem járt sikerrel. “Meghalt a szeretett gyermekem, aki az életet jelentette számomra! Most úgy érzem, nincs értelme a létezésemnek”.  

Emlékkönyvet tett a sírra 

Pénteken temették el Vanesszát, a szertartáson csak a család vett részt. Judit azt kérte lánya barátaitól és iskolatársaitól, hogy a temetés után róják le kegyeletüket. A síron pedig elhelyezett egy emlékkönyvet, amelybe bárki beírhatta gondolatait.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Exit mobile version