Meghalt egy két hónapos csecsemő Budapest 6. kerületében, a rendőrök őrizetbe vették a gyermek apját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján. Két hét alatt ez a harmadik olyan eset, amikor egy kisbaba idegenkezűség miatt hal meg.
Elhunyt egy csecsemő
A rendőrséghez kedd délután érkezett bejelentés arról, hogy egy terézvárosi lakásban elhunyt egy csecsemő. A helyszínre érkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Leejtette a gyereket
Az eddig megismert információk szerint hétfőn dél körül a két hónapos csecsemőt a kínai állampolgárságú apa leejtette. A 44 éves férfi elmondása szerint a lánya életjelet nem mutatott, azonban erről csak másnap értesítette a hatóságokat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Őrizetbe vették
A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A csecsemő apját előállították, gyanúsítottkénti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Csecsemőgyilkosság Miskén
Hétfőn egy 22 hónapos kisbaba tűnt el Miskén, miután anyja nevelőapjára hagyta. Délután sem a kislányt, sem a férfit nem találták. Pár óra múlva a kis Hanna holtteste került elő. A rendőrség szerint a kislányt bántalmazták. J. Dávidot másnap elfogta a rendőrség, azonnal őrizetbe vették. A tragédiáról bővebben itt tudsz olvasni.
Eltűnt kisbaba
Amint arról korábban is beszámoltunk, augusztus 20-án egy 25 éves anya bejelentést tett a rendőrségen, hogy eltűnt a kéthetes gyermeke. A rendőröknek azt mondta, hogy sétálni indult a kisfiával, amikor feltűnt egy fekete autó. Innentől pedig nem emlékszik semmire, mert elveszítette az eszméletét.
Zavaros történettel állt elő
Azt is állította, hogy mire magához tért, már üres volt a babakocsi. Őt pedig fejbe vághatták és ezért egy púp is keletkezett a fején. Viktória egy másik változatot is előadott, abból már a gépkocsi hiányzott, és aszerint egy hirtelen rosszullét miatt esett össze.
Letartóztatták az anyát
A rendőrök ezután körözni kezdték a picit, de még aznap délután megtalálták a kisfiú holttestét a közeli kukoricásban. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az újszülött bántalmazás következtében vesztette életét. A sérülések jellegéből arra következtetett, hogy a babát nagy erővel a földhöz vagy a falhoz csapták. Az anyát végül letartóztatták. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
