Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Meghalt egy újbudai hajléktalan férfi, miután egy barátja megverte

Őrizetbe vettek a fővárosi rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta utcán alvó ismerősét Újbudán, hogy az belehalt sérüléseibe.

Sérült a járdán

Vasárnap éjszaka érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a 11. kerületi Rimaszombati úton egy sérült embert találtak a járdán. A 33 éves férfit a mentők kórházba vitték, de ott az ellátás ellenére meghalt.

Együtt voltak az utcán

A rendőrök a bűncselekmény helyszínéről előállították a sértett három ismerősét, egyiküket, egy 31 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy bántalmazta mellette alvó társát. A férfit őrizetbe vették, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Döbbenetes bűncselekmények sora

Ahogy írtunk róla, lényegében rászálltak egy hatvan éves hajléktalan férfire Fóton. A suhancok rendszeresen bántalmazzák a fedél nélkül élő, nehéz sorsú Gábort.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

2006 óta az utcán él

Tóth Gábor Tamást három hónappal ezelőtt szúrta ki egy társaság és azóta lényegében folyamatosan terrorizálja őt. A férfi már évek óta a város utcáin él. Korábban Dunakeszin lakott, azonban élettársa 2006-ban egy agydaganatban életét veszítette.

Viszonylag rendezett körülmények közt él

Gábornak pedig mennie kellett a lakásból, azóta buszmegállókban és parkokban húzza meg magát. Több mint másfél évtizede semmi problémája nem volt, koldulni sem hajlandó, emellett tisztán tartja környezetét is. Ám nemrégiben még tovább romlott amúgy is nehéz sorsa.

Folyamatosan szidalmazzák

„Egy szőkésbarna, jól kigyúrt, 80 kiló körüli fiú egy barna barátja kíséretében rendszeresen megver” – mondta el a lapnak. „Odajönnek hozzám, aztán következik a dir-dur-csit-csat, majd rám üvöltenek, hogy »takarodjál innen, szemét csöves!« Általában a kisalagi sportpálya közelében alszom, nem tudom, miért és mivel zavarom őket”.

A fizikai bántalmazás mellett megalázzák

Noha támadói mondták neki, hogy menjen át a buszpályaudvarhoz, aminek ő eleget is tett, ám ott is megverték. Éppen ezért kénytelen volt új helyet keresni, azonban bántalmazói újfent megtalálták. Két alkalommal a fejét is levizelték.

Lényegében vadásznak rá

Próbáltam velük szót érteni, és magyarázatot kérni a tettükre, de csak azt hajtogatják, hogy nem tekintenek embernek – fűzte hozzá. Gábornak meggyőződése, hogy a fiatalok szervezetten vadásznak rá, mivel minden este jönnek és a feladatokat is felosztották maguk közt. Az egyikük tőlük 5-6 méterre megáll, és csak figyeli az utcát, hogy tiszta-e a levegő, és ha nem jönnek lehetséges szemtanúk, értesíti a barátját, hogy „minden rendben!”. Ugyancsak ő szól, ha úgy látja, hogy már eleget kaptam – részletezte.

Egyelőre nem tett feljelentést

Nem tett a rendőrségen feljelentést, ugyanis nem ismeri az elkövetők nevét. Szerencsére azonban a környéken talált egy jótevőt, aki rendszeresen segít neki. Pintérné Kati azt mondja, férjével már 15 éve támogatják Gábort. Az ő elmondása szerint a férfi 27 ezer forint segélyt kap, amiből lehetetlenség megélni. Heti 2-3 alkalommal náluk ebédel, ők osztják be a pénzét, s ha kell akkor adnak neki kölcsön. „A támadókat arra kérem, hagyják békén Gábort! Van neki elég baja” – fakadt ki az asszony.

Majdnem meghalt a télen

Hozzáfűzte, Gábor a télen kis híján életét veszítette, mivel majdnem megfagyott. Egyik ismerősük talált rájuk megdermedve, a mentők pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version