Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Megint öngólt rúgott: ismét körözik az újpesti labdarúgót, ezúttal ez a vád ellene

A rendőrség újra körözést adott ki a magyar válogatott és az Újpest egykori labdarúgója, Tokody Tibor ellen. A focista nem először kerül szembe a hatóságokkal.

Feladta magát

Korábban, még márciusban sikkasztás gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot Tokody Tibor ellen a Győri Rendőrkapitányság. Később az Újpest és a Győri ETO korábbi labdarúgója saját maga sétált be a rendőrségre, és feladta magát. A körözési listáról is lekerült a neve. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem kapott értesítést

A Győr labdarúgócsapatával 2013-ban bajnoki címet nyert egykori csatár azt mondta, hogy nem volt oka a bujkálásra, mert állítása szerint nem követett el semmit. Hozzátette, nem kapott idézést sem, mint ahogy hivatalos levél sem érkezett hozzá a hatóságoktól.

Tisztázni akarta magát

Tokody Tibor azt is elmondta, azért jelentkezett önként a győri rendőrségen, hogy tisztázza magát és az egész helyzetet. Elmondása szerint az ismerősei tájékoztatták arról, hogy mivel került be a hírekbe.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tagadta a sikkasztást

Azt mondta, nincs semmilyen sikkasztási ügye. „Egy 180 Eurós vita utóélete az én meghurcoltatásom. A korábbi munkahelyemen sofőrként dolgoztam, s mivel jól beszélek németül, rendszeresen jártam külföldre is” – mondta.

Kijelölt helyen parkoltak

„Az egyik ilyen alkalommal két másik társammal együtt egy kijelölt helyre parkoltunk a három kocsival a schwechati repülőtéren, ahová mindig is szoktunk. Csakhogy másnap mindhárom járműre kerékbilincset tettek” – sorolta a történteket.

A főnökük nem fizette ki

Ezt követően fejenként 180 Eurót kellett büntetésként befizetniük, amit végül a cég pénzéből tettek meg. Csakhogy amikor hazajöttek, az összeget a vezetőjük kérte vissza tőlük. „Mondtuk neki, ez nem a mi sarunk, nehogy már mi fizessünk rá! Ennyiben maradtunk” – tette hozzá.

Újra körözik

Most az Index azt írja, hogy újra körözi a rendőrség a magyar válogatott korábbi labdarúgóját. Erről a police.hu elfogatóparancs alapján körözött személyek frissített listájáról értesültek.

Sikkaszthatott

Most ismét sikkasztás miatt körözi a rendőrség a legendás öngólt vétő újpesti labdarúgót. Mint ismert, Tokody Tibor az Újpestben kezdte a karrierjét, majd éveken át a Győri ETO FC játékosa volt, rövid ideig Németországban is légióskodott. 2013-ban bajnok lett a Győrrel, 2008-ban és 2010-ben pedig bronzérmet szerzett az NB I-ben.

A híres (hírhedt) öngól

Csapos is volt

Tokody 2016-ban hagyott fel a profi labdarúgással, utána megpróbálkozott az edzősködéssel, de az utóbbi években már elszakadt a futballtól. Győrben élt, a Sportal információja szerint volt olyan időszak az életében, amikor csaposként dolgozott egy italozóban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tokody Tibor ismét sikkaszthatott, a rendőrség körözi – fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Exit mobile version