Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Megölte, majd feldarabolta, és a csatornába dobta édesapja földi maradványait az ismert magyar újságírónő fia: a szörnyűség egy duguláskor derült ki

A csatornából kerültek elő annak a férfinek a földi maradványai, aki január végén tűnt el. Később kiderült, Scherer Károly gyilkosság áldozata lett. Méghozzá fia végzett vele kispesti házában, a holttest eltüntetésében pedig az áldozat menye is segédkezett.

Gyilkos fiú

Három évvel ezelőtt mély gyászba borult a Blikk szerkesztősége kolléganőjük, Scherer Zsuzsa elvesztése miatt. Később kiderült, hogy a volt újságíró férje is meghalt, ráadásul úgy, hogy a saját fia gyilkolta meg. A szívszorító családi tragédiával kapcsolatban most újabb részletekre derült fény.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Beköltöztek a szülői házba

Idén, január utolsó napján a rokonok jelentették be Scherer Károly eltűnését. A lap szerint Schererék fia és annak párja a közös gyermekükkel, és a nő két nagyobb fiával már másnap beköltöztek az apa kispesti házába.

Fiát és menyét is letartóztatták

Májusban derült ki, hogy Scherer Károly eltűnése mögött egy brutális gyilkosság körvonalazódik. A rendőrség a lapnak azt írta, emberölés miatt nyomoznak, egy gyanúsított letartóztatásban van, ám a holttestet még nem találták meg.A lap most azt írja: Scherer Károly holtteste még nem került elő, de a fiát és a menyét a gyilkossági ügyben letartóztatták. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Feldarabolta a holttestet

Mint kiderült, S. Előd, január végén gyilkolta szülői házában az édesapját. Ezután a holttestet feldarabolta, hogy könnyebb legyen eltüntetnie a bizonyítékokat. Mivel ez rengeteg vérrel járt, felújításnak álcázva a dolgot, festési munkálatokat végeztek az épületben. 

Csatornába dobták a maradványokat

A holttest eltüntetésben segédkezett az újságírónő menye, a kisgyermekük édesanyja is. A maradványok egy kis része a csatornából került elő, miután hónapokkal később duguláselhárítókat kellett kihívni az ingatlanhoz a mellékhelyiség miatt. A maradványokat a gyilkos a vécé lefolyóján keresztül juttatta a csatornába.

Ékszerek miatt kellett meghalnia

A Blikk információi szerint a vallomásában S. Előd elismerte a gyilkosságot és a test feldarabolásának tényét is. Azt mondta, az apjára egy vita során támadt, ami végül elfajult.  A fiatalember annak a tízmillió forintos nagyságrendű arany ékszernek a titka miatt végezhetett az édesapjával, amit az édesanyja a halálos ágyán a férjére bízott, hogy rejtse el, mivel az az unokák öröksége, s nem kerülhet más kezébe. Attól tartottak ugyanis, hogy a munkanélküli, drogot is használó S. Előd elherdálja az örökséget, ezért korábban még a családi házukból is kitiltották a gyermeküket.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version