Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra” – Amerikában oltották ki Bagdy Emőke fiának az életét

Sokkoló dologra derült fény: meghalt a magyar sztárpszichológus, Prof. Dr. Bagdy Emőke fia. A férfi az USA-ban élt, úgy tudni emberölés áldozata lett.

Amerikában történt

Arizonában, a helyi sajtóban kezdett terjedni a hír, hogy egy éles eszközzel kioltották egy 53 éves magyar férfi, Császár Zsolt életét. A tragédia október 21-én történt, nem sokkal később pedig kiderült, az áldozat Bagdy Emőke fia. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megerősítette

A pszichológus a Blikknek erősítette meg, valóban a fiáról van szó. „Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra” Az amerikai lapok értesülése szerint a tettes egy 18 éves, Yaaliyah Ezekiel Jackson nevű férfi, aki egy szóváltás következtében, állítása szerint önvédelemből sebesítette meg halálosan a magyar férfit.

Ezt mondta az elkövető

Jackson elmondása szerint Zsolt a nővére lakásán vendégeskedett, itt szólalkoztak össze, ezt követően történt a tragédia. Ezzel szemben Bagdy Emőke azt mondja: „Amit olvastunk mi is a kinti lapokban, azok értelmetlenségek. A lányom, Zsolt ikertestvére és a vejem kint van Arizónában, még nagy erőkkel zajlik a nyomozás” – magyarázta, továbbá azt elmondta, az amerikai jog értelmében az áldozat hozzátartozói minden dokumentumot, hanganyagot megismerhetnek, így a boncjelentéstől a tanúvallomásokig mindent.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Máshogy történt

„Ezért biztos forrásból mondhatom, semmi nem igaz abból, amit a sajtó leírt” – fogalmazott a pszichológus, aki azt mondja a teológus fiát egy rendezvényre hívták meg, de tőrbe csalták. Bagdy Emőke azt mondja, nyereségvágyból oltották ki a fia életét.

Lehettek társai

„A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont, stb. Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 cm-es jóságos kis ember”

2 hete volt kint

A feltételezett elkövető egyébként 2 hete volt próbaidőn szabadlábon, egy reintegrációs program keretében. A portál információi szerint a férfi intézetekben nevelkedett, de a fiatalkorúak börtönét is megjárta.

Társai védelmében

Valószínűleg a tettestársait is innen ismerheti, akiket egyelőre nem fogtak el. Bagdy Emőke azt mondja Jackson a társai védelmében tehetett hamis vallomást, s mint mondja a hirtelen felindulásra való hivatkozását el sem fogadták, hiszen úgynevezett secondary murderrel vádolják, azaz nem indulat-bűncselekménnyel.

Indulatkezelései zavarok

„Nem először ölt embert, és súlyos indulatkezelési zavarai vannak” – árulta el megtörten pszichológus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bagdy Emőke – Forrás: Facebook

Exit mobile version